BKK: március 20-tól újra a teljes vonalon jár a 3-as metró hétköznap

Március 20-a, hétfő délutántól a 3-as metró hétköznap újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár, de a Nagyvárad téren és a Lehel téren nem állnak meg a szerelvények - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.Tudatták: hétköznap egész nap a teljes vonalon jár a metró, már az esti órákban sem kell pótlóbuszra szállni. Hétvégén csak Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között közlekednek a szerelvények, a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya Kispest között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.
    

Azt írták, a Nagyvárad téren és a Lehel téren még tart a felújítás, ezért ezeken az állomásokon nem állnak meg a szerelvények, a lezárt állomások környéke pótlóbusszal és egyéb járatokkal közelíthető meg. Várhatóan májusban befejeződik a 3-as metró öt és fél éve tartó felújítása.

"A rekonstrukció után szinte egy vadonatúj, teljesen akadálymentes metróvonalat kapnak vissza a budapestiek" - fogalmazott a BKK.
    

Közölték, a Nagyvárad tér és térsége a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal, a Keleti pályaudvar és a belváros felől az új jelzése szerint 23-as (korábbi 2M) és a 24-es villamosokkal, a Semmelweis Klinikák felől rövid gyaloglással vagy Mol Bubival érhető el. A Lehel tér és környéke a Nyugati pályaudvartól az M14-es állomáspótló busszal, a Göncz Árpád városközpont felől a meghosszabbított útvonalon közlekedő 34-es és 106-os buszokkal érhető el.
    

Az M14-es és az M30-as állomáspótló buszok csak hétköznap közlekednek. Hétvégéken a Lehel tér és a Nagyvárad tér is elérhető a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között közlekedő M3-as pótlóbuszokkal, ezért az M14-es és az M30-as állomáspótló járatok ekkor nem közlekednek, viszont a 34-es és a 106-os buszok a hétköznapokkal megegyezően a Göncz Árpád városközpont helyett a Lehel térig közlekednek - olvasható a kommünikében.
    

A BKK közölte azt is, hogy a 3-as metró közlekedési rendjének változásához igazodva változik a metróhoz kapcsolódó felszíni közlekedés is. A változások első üteme március 6-án, hétfőn lépett érvénybe: a Boráros térről induló 223M autóbusz 224E, a 254M busz 255E jelzéssel közlekedik a továbbiakban. A módosítások második ütemét március 18-tól, szombattól, illetve március 20-tól hétfőtől vezetik be.
    

Több járat számozása és útvonala is megváltozik Dél-Pesten, Észak-Pesten, Angyalföldön, Óbudán és Hungária-körgyűrűn belüli területen. A változásokról a közlekedésszervező hamarosan részletesen tájékoztatást ad - írták. A közleményben felidézték, a 3-as metró felújítása 2017 őszén kezdődött el. Az öt és fél éve tartó rekonstrukció alatt teljesen megújult a metróvonal infrastruktúrája: többek között új vágányokat, és kitérőket építettek be, kicserélték a biztosítóberendezéseket, és szigetelték az alagutakat is - írták.
   

Mint olvasható, a felújításnak köszönhetően minden állomás és megálló új külsőt és belsőt kapott, valamint nagy hangsúlyt fektettek az akadálymentesítésre is. Ennek keretében lifteket és ferdepályás felvonókat építettek be, hogy a mozgásukban korlátozott emberek is tudják használni a metrót, illetve taktilis jelekkel segítik a látásukban korlátozott emberek közlekedését.
   

Az ország legforgalmasabb vasútvonalának számító 3-as metró felújítása - várhatóan két hónap múlva - a Nagyvárad tér és a Lehel tér állomások megnyitásával fejeződik be. Májustól már minden nap a teljes vonalon közlekednek a szerelvények, és az összes állomást használhatják az utasok - áll a BKK közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com