BKK: megújult a Kisföldalatti hangos utastájékoztató rendszere

Megújult a Millenniumi Földalatti Vasút (Kisföldalatti, 1-es metró) hangos utastájékoztató rendszere - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.Azt írták, hogy a most lecserélt utastájékoztató eszközöket több mint 25 éve, az 1995-ös felújítás során szerelték be. A régi és elavult berendezéseket egy új, jóval modernebb technika váltotta fel. Ezeket az eszközöket a 3-as metró felújításra kijelölt szerelvényeiből szerelték ki, és jelentős javulást lehetett elérni velük.

   
A metrókhoz hasonlóan a földalattin is Szalóczy Pál hangja hallható, és ezentúl angolul is elhangzanak az utastájékoztató szövegek Rachel Appleby-tól. Emlékeztettek, a Millenniumi Földalatti Vasút 1896 óta szolgálja a fővárosban utazókat. A kontinentális Európa első városi földalatti vasútvonala - a világon elsőként - indulása óta elektromos árammal üzemmel.
    

Az eredetileg a mai Vörösmarty tér és Széchenyi fürdő állomás között közlekedő földalattit 1973-ban hosszabbították meg a Mexikói útig, ekkor érkeztek a vonalra a ma is közlekedő Ganz szerelvények. A földalatti ma már a főváros egyik jelképe, 2002 óta pedig a világörökség része - áll a BKK közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

http://ujhazak.com