BKK: pünkösdkor változik a tömegközlekedési járatok menetrendje

Pünkösdvasárnap és pünkösdhétfőn a fővárosi közösségi közlekedési járatok az ünnepnapokon, illetve munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint indulnak - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.A BKK közleménye szerint a 3-as metró a két ünnepnapon Kőbánya-Kispest és Kálvin tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ jár, a Kálvin tér és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as metrópótló busszal lehet utazni. A Nagyvárad téren nem áll meg a metró, a tér környéke a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal, a belváros felől pedig a 2M villamossal érhető el a legkönnyebben - írták.
    

Szombaton a megszokott szombati közlekedési rend lesz érvényben. Azon a napon a 3-as metró szerelvényei is a megszokott hétvégi rend szerint, a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között járnak, Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as metrópótló busszal lehet utazni. A BKK felhívta a figyelmet, hogy érdemes pünkösdkor is az utazás megtervezéséhez a BudapestGO alkalmazást használni, amely többek között valós idejű járatinformációk alapján számolja ki az optimális útvonalat, és a jegyek, bérletek is megvásárolhatók az applikáció segítségével.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

http://ujhazak.com