BKK: társadalmi egyeztetésen a Budapesti Mobilitási Terv

Elindult a Budapesti Mobilitási Terv (BMT) társadalmi egyeztetése kedden, egy hónapon keresztül bárki véleményezheti a stratégiai anyagot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. Közleményük szerint a BKK honlapján elérhető stratégia a 2030-ig elinduló fejlesztéseket meghatározó célokat és a tervezett intézkedéseket mutatja be. A kérdőívek segítségével a budapestiek és az agglomerációban élők is hozzátehetik saját gondolataikat a tervhez, és az anyag készítői minden beérkező javaslatot megvizsgálnak majd - írták.
    

A tervben az átfogó városfejlesztési szempontok mellett olyan javaslatokat is megfogalmaznak mint a gyalogosbarát közterületek kialakítása, akadálymentes járműpark megvalósítása, a közlekedési módok kényelmes váltásának lehetősége, valamint a reptér elérhetőségének javítása. A BMT - a főváros fenntartható városi mobilitási terveként - a közlekedési fejlesztések irányait hivatott kijelölni 2030-ig. A fenntartható városi mobilitási terv megléte egyben feltétele az egyes Európai Uniós források megszerzésének - olvasható a közleményben.
    

A BKK emlékeztetett, az érvényben lévő, 2019-ben széles társadalmi támogatottsággal elfogadott stratégia felülvizsgálatára az elmúlt időszak kihívásai - egyebek mellett a koronavírus-járvány, energiaválság -, illetve az EU és az új városvezetés klímapolitikája adtak okot. Az átdolgozott BMT-t a Fővárosi Közgyűlés megbízásából készítette el a BKK szakmai és civil szervezetek bevonásával, a kérdőíves társadalmi egyeztetések eredményeit figyelembe véve - írták.
    

A közlemény szerint a BMT stratégiai anyaga március 10-ig véleményezhető a BKK honlapján. A terv a társadalmi vélemények beépítése után nyeri el végső formáját, amelyről a Főváros Közgyűlése várhatóan 2023 tavaszán dönt majd - olvasható a BKK kommünikéjében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

http://ujhazak.com