BKK: több helyszínen is fejlesztik a kerékpáros infrastruktúrát a fővárosban

Több helyen is biztonságosabbá teszik a kerékpársávokat a fővárosban az elkövetkezendő hetekben, a munkák során olyan fejlesztések lesznek, amelyek a közlekedés minden résztvevőjének segítséget nyújthatnak a forgalmi rend könnyű és egyszerű felismerésében - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.Közleményük szerint a beruházásoknak köszönhetően a kerékpárral, az autóval vagy a gyalog közlekedők is biztonságosabban haladhatnak az érintett helyszíneken. A fejlesztések a közösségi költségvetés keretében valósulnak meg.
    

A munkák csütörtökön a XI. kerületi Irinyi József utcában kezdődtek el. A Petőfi híd és a Karinthy Frigyes út között a már meglévő kerékpársáv biztonsági sávjába rugalmas elválasztó elemeket telepítettek. A fejlesztés nem érinti a többi sávot, továbbra is a megszokott számú sáv áll a gépjárművel közlekedők rendelkezésére - írták.
    

Mint olvasható, a VI. kerületi kerékpáros infrastruktúrát is tovább fejlesztik a Bajza utca több szakaszán. A meglévő elválasztósávot meghosszabbítják a Bajza utcában a Podmaniczky utcai csomópont előtt, valamint erre a helyszínre is rugalmas elválasztó elemeket telepítenek. Ilyen elválasztó elemek kerülnek az Andrássy út és a Délibáb utca közötti meglévő elválasztósávba, illetve a Városligeti fasor előtti szakaszon is javulnak a kerékpározás körülményei a június első felében megvalósuló beruházásoknak köszönhetően.
    

A BKK közölte, a jövő héten kezdődik a munka a XI. kerületi Bartók Béla úton: a Bocskai út és az Ulászló utca között, a Villányi út és a Lágymányosi utca között, valamint a Szent Gellért téren új, piros felfestést kap a már jelenleg is meglévő kerékpársáv. A június harmadik hetére véget érő beruházás sem érinti hátrányosan a gépjárművel közlekedőket, a kivitelezés után is a korábban megszokott mennyiségű parkolóhely áll rendelkezésre a Bartók Béla úton - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

http://ujhazak.com