BKK: újabb járatokra terjesztik ki a hétköznap esti időszakra érvényes elsőajtós felszállási rendet

Hétfőtől újabb járatokra terjeszti ki a hétköznap esti időszakra érvényes elsőajtós felszállási rendet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).Szerdai közleményében a társaság azt írta: felméréseik alapján az utasok összességében pozitívan ítélik meg és gyorsan alkalmazkodtak a hétvégén már a legtöbb járaton bevezetett elsőajtós felszállási rendhez.

A hétköznapra vonatkozó elsőajtós felszállási rendet olyan fővárosi autóbusz- és trolibuszjáratokon vezetik be, amelyeken hétvégén már ismert és jól működik ez a rendszer. Az intézkedésnek köszönhetően a járművezetők a kisebb forgalmú időszakban már az utazás kezdete előtt ellenőrizni tudják a jegyeket és a bérleteket, így csakis az érvényes utazási jogosultsággal rendelkezők utazhatnak a járműveken - írták.

A május 5-től érvényes intézkedés a 44-es, a 45-ös, a 85-ös, a 136-os, a 139-es és a 142E jelzésű autóbuszokat érinti, valamint a 75A és 75-ös, illetve 76-os vonalakon közlekedő, a végállomásokról 20 óra után induló trolibuszokat.

A BKK azt kéri az utasoktól, hogy a gyors felszállást segítsék azzal, hogy időben előkészítik a jegyeket, illetve bérleteket. A bérletesek esetében ezt jelentősen megkönnyíti a BudapestGO alkalmazásban tavaly bevezetett "felszállok" gomb, amellyel nincs szükség kódbeolvasásra, felszálláskor elég csak rákattintani a "felszállok" gombra, majd kiválasztani az aktuális járatot, amelyet GPS-alapon érzékel az alkalmazás. Ezután megjelenik a mozgó ábra, amelyet elsőajtós felszálláskor a járművezetőnek, illetve a metróbejáratnál szükséges felmutatni ellenőrzés esetén.

A tájékoztatás szerint az első napokban utaskoordinátorok is segítik az utasokat a legforgalmasabb megállókban. A társaság a bevezetést követően folyamatosan elemzi és értékeli az intézkedés hatásait, szükség esetén korrigál. Pozitív tapasztalatok esetében a közeljövőben további vonalakon is tervezi bevezetni az esti elsőajtós felszállási rendet.

Azt írták, a BKK az új elsőajtós felszállási rend bevezetése mellett az elmúlt években és a közelmúltban is számos intézkedést hozott, hogy tovább növelje az ügyfelek biztonságérzetét. Ilyen például az idén januárban megalakult Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat, amely a közös, 24 órás diszpécserszolgálatnak köszönhetően hatékonyan avatkozhat be a rendészeti fellépést igénylő helyzetekben. A Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat májustól már a BudapestGO-ban, valamint az 1443-as telefonszámot közvetlenül tárcsázva is elérhető.

A BKK adatai szerint a 2024-ben huszonöt, fővárosban közlekedő járatra kiterjesztett esti elsőajtós felszállási rendet gyorsan megszokták az utasok, a kezdeti időszakban előforduló valamivel hosszabb felszállási idő mára jelentősen lerövidült.

A társaság legfrissebb, 2024-es reprezentatív felmérése alapján a fővárosban közlekedők nagy része pozitívnak ítéli meg az új rend hatását, és tízből kilencen összességében biztonságosnak tartják a fővárosi közlekedést - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com