BKK: újabb vonalakon állnak forgalomba júniustól a korszerű alacsonypadlós CAF-villamosok

Az újonnan érkezett CAF-villamosok a próbafutások és a hatósági engedélyek megszerzése után fokozatosan állnak forgalomba a 3-as, a 17-es és a 19-es vonalakon, júniustól a 42-es és a 69-es vonalon is közlekednek majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.A BKK közleménye szerint az eddig megszokott magaspadlós TW-6000-es és TW-6100-as (hannoveri) villamosok mellett június 5-étől hétvégenként és ünnepnapokon a 42-es villamosvonalon is megjelennek a modern CAF-szerelvények.

    
A tervek szerint minden második villamos légkondicionált, kamerás megfigyeléssel ellátott, korszerű utastájékoztatással felszerelt, energiahatékony, alacsonypadlós jármű lesz, amely jelentősen megkönnyíti a környéken élők utazását. A következő lépésben - előreláthatólag június második felében - a korábban megszokott járművek mellett Újpalotán is megjelennek az új szerelvények, a 69-es villamos vonalán - írták.
   

A BKK közölte, a 42-es és a 69-es vonalon a peronok egy része már átépült korábban, további megállók pedig később újulnak meg. Az alacsonypadlós járművek indulását legkönnyebben a FUTÁR segítségével lehet nyomon követni. A webes felületen és az online applikációban is egyszerűen megtekinthető, hogy mikor indulnak a modern szerelvények - olvasható a közleményben.
    

A BKK kitért arra is, hogy ha rendelkezésre áll az anyagi forrás, további lendületet kaphat a járműfejlesztés annak köszönhetően, hogy a társaság vezérigazgatója, Walter Katalin aláírta a CAF-villamosokat gyártó spanyol vállalattal a szerződésmódosítást. A megállapodás lehetővé teszi további egy évig, azaz 2022. május 17-éig - teljesen vagy részlegesen - a még opcióban szereplő 51 villamos lehívását. A villamosok típusára nincs megkötés, tetszőlegesen rendelhető hosszú vagy rövid szerelvény
    

A BKK a BKV-val együttműködve további vonalakon vizsgálja a CAF-villamosok hétvégi közlekedésének lehetőségét. A tervek szerint az elkövetkezendő időszakban - különböző fejlesztések végrehajtása után - újabb fontos villamosvonalon is megjelenhetnek a kényelmes, modern szerelvények - áll a BKK közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com