BKK-vezérigazgató: sajnálom, ha félreérthetően fogalmaztam, nem állt szándékomban senkit sem bántani

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója pénteken közleményben fejezte ki sajnálatát egy korábbi kijelentése miatt; Walter Katalin azt írta, hogy nem állt szándékában senkit sem bántani.A 24.hu csütörtökön azt írta, hogy Walter Katalin egy háttérbeszélgetésen azt mondta: az utasokat a járatritkításról szóló társadalmi egyeztetésbe nehéz lett volna bevonni, mert "az olyan, mintha hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele".
    

A BKK által az MTI-hez pénteken eljuttatott nyilatkozatában Walter Katalin azt írta, hogy három éve vezeti a vállalatot, és ez idő alatt minden döntését a Budapestért és az utasokért érzett felelősség vezérelte. "Szándékaink ellenére a BKK egy politikai kampány részese lett. Szakmai alapú döntéseinket, amelyeket több évtizedes tapasztalattal rendelkező kollégáim készítettek elő, kiragadott adatokat bemutató vagy éppen manipulatív fotókkal illusztrált Facebook-posztokban, és azok nyomán féligazságokat tartalmazó újságcikkekben kérdőjelezték meg" - fogalmazott Walter Katalin.
    

A vezérigazgató azt írta: nem tévedhetetlen, de az elhivatottsága, az utasok és a kollégái iránt érzett felelőssége megkérdőjelezhetetlen. "Ezért is különösen fájdalmas számomra, hogy egy kontextusából kiragadott mondat az említett politikai kampányban olyan értelmezést kapott, amellyel pont azokat sértheti meg, akikért nap mint nap odaadással dolgozom. Egy eredetiben, angol nyelven sokkal árnyaltabb jelentéssel bíró mondás leegyszerűsítő értelmezése nyomán úgy tűnhet, mintha nem lenne fontos számomra az utasok véleménye" - jegyezte meg.
    

"Holott azt az eseményt, amelyen a szerencsétlen mondat elhangzott (és amelyet sok-sok másik újságíró is hallott, mégsem értett félre), pont azért szerveztük, hogy még teljesebb tájékoztatást adjunk arról, mit miért teszünk, mit miért fogunk tenni a következő hónapokban és miben számítunk az utasok visszajelzéseire. Mert fontos számunkra, hogy ne elszenvedjék, hanem értsék és értékeljék az utasaink a változásokat" - fűzte hozzá a vezérigazgató.
   

"Sajnálom, ha félreérthetően fogalmaztam, nem állt szándékomban senkit sem bántani, elnézést kérek azoktól, akik mégis így érzik. Azt remélem, hogy az elmúlt években a BKK-nak a vezetésem alatt, az utasok érdekében elvégzett fejlesztései - köztük a BudapestGO elindítása, a Lánchíd és a Blaha Lujza tér felújítása - hívebben mutatják a hozzáállásomat a munkámhoz, az utasokhoz, mint egy hosszú eseményen elhangzó egyetlen, rosszul megfogalmazott mondat" - írta nyilatkozatában Walter Katalin.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

http://ujhazak.com