BKV: főként még bontanak a 3-as metróvonal középső szakaszán

Még mindig elsősorban bontások zajlanak a 3-as metróvonal középső szakaszán, a belvárosi mélyvezetésű állomásokon a több mint fél éve kezdődött felújítás során, de már az építés folyamata is megfigyelhető - közölte a BKV Zrt. kedden az MTI-vel.A közlemény szerint az Arany János utcai és a Ferenciek terén lévő állomáson március óta tart a korszerűsítés.

Mindkét helyszínen elbontották a mozgólépcső-szerkezeteket, és csupán egy-egy lépcsősor maradt a helyén, amely a gyalogos közlekedést biztosítja a peron és a felszín között.

    
Az Arany János utcai állomáson már megépült az az ideiglenes lépcső, amely a fel- és a lejutást szolgálja, így az utolsó mozgólépcső bontása is megtörténhet. Mindkét állomás főszellőző-helyiségeiben injektálási feladatokat végeznek, ami egy speciális vízszigetelési módszer. A hosszú évek alatt megjelent vizesedéseket kezelik így, például egyes helyeken furatokon keresztül műgyantát juttatnak a falszerkezetbe, amely javítja a beton vízzáró képességét - tették hozzá.
    

Közölték azt is, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomáson júliusban indult a rekonstrukció. A mozgólépcső bontása itt még tart, a burkolatok nagy része már eltűnt a falakról és a mennyezetekről, a peron alatti szinten pedig a főszellőzőt szedik darabjaira, hogy kiszállíthassák. Jelenleg hosszú, elasztikus csöveken keresztül érkezik a friss levegő az állomások területére. A Corvin-negyedben az ideiglenes áramellátás kiépítése is zajlik. Mindkét helyszínen folynak szerkezetépítési munkálatok, ami körvonalazza az új helyiségek nagyságát és elrendezését - írták.
    

Az Erzsébet téren szintén fél éve tartanak a Deák Ferenc téri állomás akadálymentesítését szolgáló lift és összekötő alagút építési munkái, speciális alagútépítési módszerrel. Az egykor ide tervezett Nemzeti Színház miatt kialakított, 16 méter mély aknát már teljesen kinyitották és bányászati módszerrel folytatták az aknamélyítést még további 10 méteren.
   

Jelenleg egy folyosó alagútépítése zajlik, amely majd a felszínt köti össze az utasforgalmi területtel - olvasható a BKV közleményében. A társaság szeptember végén azt közölte, hogy mindeközben a 3-as metróvonal rekonstrukció alatt álló déli szakaszán - Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között - megkezdődtek a műszaki átadás-átvételi eljárások, a folyamat várhatóan október 22-én zárulhat le.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

A rolleresek védelmében

A rolleresek védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén sajnálatos módon egyre gyakoribbá váltak a rollereseket érintő közlekedési balesetek, így volt ez a tegnapi napon is.

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt 24 órában 12 közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök, amelyek közül 2 személyi sérüléssel végződött.

Fókuszban Dél-Pest

Fókuszban Dél-Pest

Újabb komplex közlekedési és közbiztonsági ellenőrzést tartottak a budapesti rendőrök.

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - erről beszélt Léránt Krisztián rendőr alezredes.

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Ha akarnál se tudnál kocsival eljutni ezekre a helyekre.

http://ujhazak.com