Bővíti őszi menetrendjét a KLM

Bővíti őszi menetrendjét a KLM, a holland királyi légitársaság 72-ről 91-re növeli az elérhető célállomások számát október végéig.A légicég hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az európai hálózatot nagyobb részt már visszaállították, de a járatok száma még jóval alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Augusztusban mintegy 10 ezer járat közlekedett, számuk szeptemberben 13 500-ra emelkedik, de tavaly ugyanilyenkor közel 20 ezer járatot üzemeltetett a KLM. Európán belül Corkba, Southamptonba és Poznanba is közlekednek már járatok.

    
Az interkontinentális piacon azonban még nagyobb elmaradás tapasztalható az alacsony kereslet miatt. Tavaly ugyanebben az időszakban 69 célállomás volt elérhető, most tízzel kevesebb, és a járatok egyharmada csak árut szállít. Augusztusra és szeptemberre mintegy 2000, októberre pedig alig 1800 járat van tervben, míg tavaly ugyanilyenkor 2500-3000 járatot közlekedtetett a társaság.
    

A cégcsoporton belül az Air France is változásokat jelentett be: a társaság honlapján elérhető közlemény szerint a francia belföldi járatok jelentős része átkerül a holding diszkont légitársaságához, a Transavia France-hoz. A társaság több vidéki bázisán is jelentős fejlesztéseket hajt végre, az Air France pedig minden olyan regionális járatot beszüntet, amely legfeljebb 2 és fél órás vasúti járattal elérhető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

http://ujhazak.com