Bringás reggelivel folytatódott az Európai Mobilitási Hét programsorozata

Kedden országszerte csaknem 60 helyszínen bringás reggelivel folytatódott az Európai Mobilitási Hét (EMH) belföldi programsorozata. Az esemény budapesti sajtótájékoztatóján Kiss Boglárka, az EMH magyarországi rendezvényeit koordináló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) sajtófőnök-helyettese kifejtette, hogy a reggeli- és frissítőosztással a kerékpáros munkába járást népszerűsítik a szervezők. A tárca ezen kívül a háttérszervezeteivel együtt számos egyéb program szervezésében is részt vesz.
   

A mobilitási hét minden évben arra ösztönzi a résztvevőket és az érdeklődőket, hogy a fenntartható, közösségi közlekedést válasszák az autózás helyett. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi rendezvénysorozatát immáron 22. alkalommal tartják meg szeptember 16-tól 22-ig. Magyarországról több mint 220 önkormányzat csatlakozott, a települések a program keretében bemutathatják a közlekedéspolitikai kezdeményezéseiket, megoldási javaslataikat, emellett felhívhatják a közlekedők figyelmét az autózás káros következményeire - olvasható az EMH-hoz kapcsolódó minisztériumi közleményben.
    

A rendezvénysorozat a bringás reggeli mellett más kedvezményekkel is népszerűsíti a fenntartható közlekedést. A következő napokban a MÁV-Start és a GYSEV járatain ingyen lehet kerékpárt szállítani, a péntekre meghirdetett autómentes napon pedig 990 forintos napijegy váltható a vonatokra. A Volánbusz ugyancsak kedvezményekkel várja az utasokat, számos település helyi járatain nem kell fizetniük a felszállóknak.
    

Az EMH keretében az ÉKM a Belügyminisztériummal és az Energiaügyi Minisztériummal együtt gyermekek számára rajzpályázatot is meghirdetett. A jelentkezéseket október 27-ig fogadják a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet honlapján. Megjelent továbbá a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely pályázat is, erre ugyancsak a KTI honlapján lehet nevezni október 31-ig.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

A dél-olaszországi Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag kedden, miközben Reggio Calabria és Pescara légikikötőjében korlátozásokat vezettek be további négy másik repülőtérrel együtt.

Húsvéti közlekedésbiztonság

Húsvéti közlekedésbiztonság

A húsvéti ünnepek a családdal és a barátokkal együtt töltött időről szólnak.

Semmibe vette a szabályokat

Semmibe vette a szabályokat

Inkén állítottak félre egy fiút, aki jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul ittasan.

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

http://ujhazak.com