Budapest Airport: az európai légiközlekedési problémák Budapesten is éreztetik hatásukat

Az európai repülőtereken tapasztalható munkaerőhiány, amely a légiforgalom nyári emelkedésével párosul, elsősorban a földi kiszolgálásban okoz fennakadásokat, ami miatt járatkésések vagy kimaradások is előfordulnak; a problémák a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is éreztetik hatásukat - közölte a Budapest Airport csütörtökön az MTI-vel.A repülőtér-üzemeltető jelezte:  a Liszt Ferenc repülőtér járatai közül viszonylag keveset, hetente 10-et, 15-öt törölnek üzemelési okokból. Előfordul, hogy a fölhalmozódott késések miatt a fogadó repülőtér az utolsó járatot már nem tudja fogadni, így az már nem is száll föl, máskor pedig azért nem indulnak el gépek, mert a földi kiszolgálás akadozik, vagy sztrájkolnak a dolgozók.
    

A közleményben felhívják a figyelmet: indulás előtt érdemes tájékozódni, hogy szükség esetén időben át lehessen jelentkezni másik járatra. A menetrendi változások a Budapest Airport honlapján is követhetők, az utasok viszont nem a reptér üzemeltetőjével, hanem a légitársaságokkal állnak szerződésben, ezért járattörlés és késés esetén a légitársaságokkal kell felvenniük a kapcsolatot.
    

A közleményben kitértek arra is, hogy értékelték a vasárnap éjszaka kialakult helyzetet, amikor a lassú poggyászkirakodás miatt több órát kellett várniuk az utasoknak, akiktől egyúttal elnézést kértek. Azt ígérik, hogy mindent megtesznek a hasonló helyzetek elkerülésére. Hozzátették, hogy napi szinten egyeztetnek a földi kiszolgálókkal, és igazodnak a folyamatosan változó helyzethez.
    

A magyar főváros repülőterén jelenleg nyugalom van, az indulás előtti várakozási idő nem nőtt, utasbiztonsági ellenőrzés során most is legfeljebb 10 percet kell várakozni - írták. Továbbra is ajánlott indulás előtt 2 órával korábban érkezni rövid távú járatok esetén, tengeren túli repülésnél viszont 3 órát javasolnak. Parkolóhelyet érdemes előre foglalni, mert a nagyobb forgalomban nehezebb helyet találni - tették hozzá.  


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com