Csökkent a bliccelők száma a vonatokon

Mérséklődik a vonatokon a nem fizető utasok száma: míg 2016-ban 45 ezer, 2017-ben 36 ezer, idén október végéig már csak 27 ezer menetjegy nélkül utazót szűrtek ki a jegyvizsgálatok során.A MÁV Zrt. szerdai, MTI-nek küldött közleményében kiemelte: 2018. január-október között a bliccelőkre kiszabott bírság értéke megközelítette a 280 millió forintot, a tetten értek 3,2 millió kilométert utaztak jegy nélkül.

    
Idén a legtöbben a Budapest-Miskolc vonalszakaszon blicceltek, összességében csaknem 900 jegy nélkül utazót bírságolt meg a vasúttársaság. Ezt a Budapest-Szolnok viszonylat követi, ahol 650 jegy nélkül utazót kellett menetjegypótlásra kötelezni. Legutóbb, november első felében Dunakeszin tartottak fokozott jegyellenőrzést, ennek hatására a jegyek eladása 35, a bérleteké 72 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.
    

A bliccelés különösen a budapesti elővárosi vonalakra jellemző, ezért itt gyakoribbak a fokozott ellenőrzések a vonatokon és az állomások peronjain. Év végéig még tizenhárom alkalommal lesz fokozott jegyellenőrzési akció a budapesti elővárosi vonatokon és állomásokon - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com