Csúszásveszély az utakon

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére hívja fel a figyelmet a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága.Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek! A fagypont közeli hőmérséklet, a napokon át jelenlévő nedvesség, amely hol csapadék (tehát eső, ónos eső és hó), hol köd formájában, illetve az ebből adódó lecsapódó pára alakjában kerül az útra,  kiemelt kockázati tényezők a közlekedésben. Ha nem élesben akarunk gyakorolni, hogy hogyan reagálunk, ha épp megcsúszik az autó, célszerű odafigyelni az ilyenkor nagyon nem közhelyes tanácsokra!

Csúszós úton a vezetőknek számolni kell azzal, hogy mind a megállás, mind a kanyarodás komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás is fokozott óvatosságot követel. Nagyobb követési távolságot tartva lassabban kell vezetni, így rossz manőverezés esetén a hibák könnyebben korrigálhatók.

Hiába halad a sofőr a számára megszokott úton, hiába nem hajt gyorsan, az a kanyarsebesség, amely száraz úton nem jelent kihívást, ilyen útviszonyok mellett túl sok lehet. Előfordulhat, hogy a mérsékelt sebesség mellett is megcsúszik a jármű, ilyenkor kerülni kell a hirtelen fékezést vagy a pánikszerű, durva kormánymozdulatokat. Gázelvétellel, motorfékkel, óvatos kormányzással, visszanyerhető az autó feletti uralom.

Természetesen nagyon fontos, hogy a jármű fel legyen szerelve korszerű biztonságtechnikai eszközökkel, de a megfontolt, előrelátó vezetési mentalitást semmi sem helyettesíti. Kulcsszavak ilyenkor: a körültekintés, az óvatosság és a türelem.

… hogy mindenki hazaérjen!

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com