Dolgozókat szállító elektromos autóbuszt állítanak tesztüzembe a Mátrai Erőmű térségében

Dolgozókat szállító elektromos autóbuszt állítanak tesztüzembe a Mátrai Erőmű térségében - jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára a Mátrai Erőmű előtt, a járművet bemutató szerdai sajtóeseményen.Steiner Attila hangsúlyozta: Magyarország villamosenergia-ellátásának egyik alappillére az erőmű. A kormány ezért határozott úgy az energiaválságra reagálva, hogy az MVM-csoportot, ezen belül a visontai vállalatot is megnövelt, lignitalapú villamosenergia-termelésre hatalmazza fel.

A döntés célja, hogy a helyben előállított villamosenergia minél inkább elérhető legyen Magyarországon - mondta.
    

Ezzel párhuzamosan az erőmű modernizálásának tervéről sem tett le a kabinet: fontos energiaellátás-biztonsági szempont, hogy a létesítménynek legyen hosszútávú jövőképe - fogalmazott a politikus, hozzátéve: az ennek érdekében megkezdett munka "töretlenül halad előre".  Steiner Attila szerint ezt példázza a bemutatott új autóbusz is, hiszen a helyben megtermelt villamos energia felhasználási körét jelentősen bővítik a dolgozókat szállító járműpark korszerűsítésével.
    

Az elektromos hajtású közlekedési eszközök számának és részarányának növelése az energiaimport-kitettség csökkentésére törekvő magyar energiastratégiának is része - mondta. Emlékeztetett: a hazai szén-dioxid-kibocsátás 20 százaléka a közlekedési szektorból ered. A két éve indított Zöld Busz Program is a kibocsátás és az ország energiafüggőségének csökkentését szolgálja - mutatott rá.


Az eddig kizárólag helyi, illetve elővárosi közlekedésben kipróbált elektromos buszokkal szemben a Mátrai Erőműnél szolgálatba álló jármű egy "úttörő kezdeményezés" része, hiszen a környék 13 településéről szállítja majd a vállalathoz az itt dolgozókat - tájékoztatott az államtitkár jelezve: az elektromos buszok előnye, hogy nem bocsátanak ki szennyező anyagot és üzemeltetésük körülbelül 60-70 forinttal olcsóbb kilométerenként a hagyományos meghajtású autóbuszokénál. Ezért a későbbiekben a Mátrai Erőműnél is az elektromos buszok számának bővítését tervezik - közölte Steiner Attila.
    

Weingartner Balázs József, a Hungarian Motorsport and Green Mobility Development Agency (HUMDA) elnök-vezérigazgatója az eseményen elmondta: BYD K7U típusú midi elektromos buszt a Mátrai Erőmű dolgozóinak szállítására használják az első körben szeptember 30-ig tartó, majd az év végéig még egy újabb egyhónapos tesztidőszakban. A 125 kilowattórás akkumulátorral szerelt, mintegy 100 millió forint értékű, 22 ülőhellyel és további 36 állóhellyel rendelkező jármű hatótávolsága 150-200 kilométer - tájékoztatott.
    

Oravecz Zsolt, az MVM Mátra Energia Zrt. vezérigazgatója az eseményen arról beszélt: az elmúlt időszakban az erőmű járműparkját jelentős fejlesztették. Jelenleg 17 elektromos autót használnak és az ehhez szükséges töltőkapacitást is kiépítették. A következő lépés a 800-900, tömegközlekedést igénybe vevő dolgozó munkába járását segítő járművek korszerűsítése - jelentette ki. Ennek nyitánya az első elektromos midibusz tesztüzembe állítása, melynek üzemeltetési tapasztalatait elemezve céljuk hosszabb távon a dolgozókat szállító teljes buszflottát, azaz mintegy 30 járművet elektromos hajtásúra cserélni - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com