E-buszjegyet vezettek be Tatabányán

A vidéki városok közül elsőként Tatabányán vezették be az okostelefonos buszjegyvásárlás lehetőségét a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel együttműködve - mondta el a polgármester hétfői sajtótájékoztatóján.Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) hozzátette, országos újdonság, hogy a mobiltelefonon hordozott jegy időalapú, 60 percen belül tetszőleges számú átszállásra biztosít lehetőséget a T-Busz Tatabányai Közlekedési Kft. valamennyi járatán.

    
A rendszer a Budapesten már működő jegyvásárlási eljárást alkalmazza a helyi viszonyokra. A fővárosi tapasztalatok szerint a bevezetés óta eltelt egy hónapban öt százalékkal csökkent a papír alapon kiállított jegyek száma - ismertette a polgármester. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója elmondta, a társaság rendszerén keresztül elérhető Közlekedési Mobiljegy 2019 júniusától négy hónap alatt közel 26 ezer jegyértékesítést regisztrált, a legnagyobb forgalmat a repülőtéri vonaljegy érte el.
    

Veres Mihály kiemelte, a BKK-val közösen fokozatosan vezetik be a Közlekedési Mobiljegy díjtermékeit, melyek legutóbb a félhavi és havi teljes árú és kedvezményes bérletekkel bővültek. Tatabányán a Mobiljegy nevű alkalmazás letöltése és a regisztráció után az utasok a busz oldalán lévő QR kóddal érvényesíthetik jegyüket, és a sofőrnek kell megmutatni a vásárlást igazoló, mozgó ábrát.
    

Komárom-Esztergom megye székhelye a Modern városok programban 5,6 milliárd forintot kapott tömegközlekedésének teljes megújítására. Az önkormányzat 20 évet meghaladó átlagéletkorú buszokat cserélhetett le új járművekre. A város tulajdonában lévő T-Busz Kft. 42 új járműből álló flottájába 2020 májusában érkezik meg a komáromi BYD gyárából az utolsó két, 50 személyes elektromos autóbusz, ezek közlekednek majd a Turul emlékmű természetvédelmi környezetében is.
    

Tatabányán naponta 25 ezer ember használja a tömegközlekedést. Az utasok száma az elmúlt években azonos szinten maradt. A járatok tervezésénél tekintettel voltak a Tatabányai Ipari Park igényeire, ahol közel tízezer ember dolgozik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com