Egy elemzés szerint reálisan 23 kilométer, a legoptimálisabb helyzetben pedig 64 kilométer autópálya épülhet 2020-ban Romániában

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: A romániai út- és vasútépítéseket monitorozó Pro Infrastruktúra Egyesület pénteken közzétett elemzése szerint reálisan 23 kilométer, különösen szerencsés helyzetben pedig 64 kilométer újonnan épült autópálya nyílhat meg 2020-ban Romániában.A szakértők által létrehozott egyesület azáltal szerzett hírnevet magának, hogy rendre megcáfolta a szállításügyi miniszterek túlzottan optimista bejelentéseit, és az idő mindig az egyesületet igazolta. A Pro Infrastructura Egyesület szerint a munkálatok jelenlegi állása alapján az A3-as észak-erdélyi autópálya két épülő szakaszának az átadása várható a 2020-as évben.

Elkészül az alig ötkilométeres Bors-Bihar pályaszakasz, amelyik a magyar-román határra érő magyarországi M4-es romániai leürítését teszi lehetővé, és a Kolozsvár és Marosvásárhely közötti 18 kilométeres Radnót (Iernut) - Maroskece (Chetani) szakasza. Utóbbi átadása után már csak egy 18 kilométeres szakaszra kell letérni a pályáról a régi országútra a Kolozsvártól nyugatra fekvő Magyarnádas (Nadasel) és Marosvásárhely között.

  
Az egyesület csak rendkívül szerencsés helyzetben tartja lehetségesnek, hogy megépüljön az A1-es dél-erdélyi pályát és az A3-as észak-erdélyi pályát összekötő A10-es pályának egy újabb, Szászsebes és Tövis közötti szakasza, és az A7-es moldvai autópálya Bákó melletti szakasza. A Pro Infrastructura Egyesület szerint 2020-ban sem várható komolyabb előrelépés a Kárpátokat átszelő sztrádatervek kivitelezésében.


Amint emlékeztetett rá: az A1-es autópálya Nagyszeben és Pitesti közötti hiányzó részének csak egyetlen szakaszára sikerült kivitelezőt találni. A Pitesti és Curtea de Arges közötti hegyvidéki szakaszra két és fél éve, a Curtea de Arges - Tigveni szakaszra pedig 10 hónapja írtak ki pályázatot. A megfelelő minőségű geotechnikai tanulmányok hiányában azonban e szakaszok megépítésére továbbra sem sikerült szerződést kötni. Így Románia fővárosa továbbra is elzárva marad az európai autópályahálózattól.
    

A Pro Infrastruktúra Egyesület komolytalannak nevezte a Dancila-kormány ideiglenes szállításügyi minisztere 2019-re tett előrejelzését. A később szállításügyi EU-biztosnak is jelölt Rovana Plumb tavaly februárban azt közölte, hogy a kormány számításai szerint 2019-ben 180 kilométer autópályát adnak át Romániában. Végül a Pro Infrastructura Egyesület előrejelzése teljesült, és az A1-es autópálya Déva és Holgya között 43 kilométeres szakaszának az átadása történt meg. Ennek a felét is csak sebesség és tömegkorlátozásokkal vehetik igénybe az autósok karácsony óta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

http://ujhazak.com