Egyes térségekben módosul a vonatok és a buszok menetrendje

A Giro d'Italia magyarországi Nagy Rajtja miatt vasárnapig útlezárás és forgalomkorlátozás lesz érvényben a verseny által érintett útszakaszokon, erre tekintettel a MÁV-Start néhány vonata várakozásra kényszerül és hosszabb menetidővel közlekedik, a Volánbusz egyes járatai pedig nem, vagy terelt útvonalon és módosított menetrend szerint járnak - közölte honlapján a MÁV-csoport pénteken.Mint írták, a buszbérletek több vasúti viszonylaton is érvényesek lesznek a hétvégén. A közúti lezárások miatt a MÁV-Start elfogadja a Volánbusz által kiállított, érvényes bérleteket pénteken a Budapest-Herceghalom-Bicske-Tatabánya és a Székesfehérvár-Martonvásár-Budapest vonalon, vasárnap pedig a Nagykanizsa-Gyékényes-Kaposvár, a Nagykanizsa-Balatonszentgyörgy-Kaposvár és a Keszthely-Balatonederics vonalon.
    

Az országúti kerékpársport egyik legjelentősebb versenye, a Giro d'Italia Nagy Rajtját ezen a hétvégén rendezik meg: mindhárom szakasza Magyarország turisztikai látványosságainak mentén halad, érintve Budapestet, Visegrádot, Kaposvárt és Balatonfüredet. A verseny zökkenőmentes lebonyolítása érdekében a Volánbusz számos járatának változik a menetrendje az érintett útszakaszokon péntektől vasárnapig. A forgalmi korlátozások Bács-Kiskun, Baranya, Csongrád-Csanád, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megye helyközi közlekedését, valamint Balatonfüred, Esztergom, Nagykanizsa és Székesfehérvár helyi közlekedését is érintik.
    

A kerékpáros körverseny miatt pénteken a Komárom-Esztergom vasútvonalon, vasárnap a Dombóvár-Gyékényes, a Kaposvár-Fonyód, a Balatonszentgyörgy-Tapolca és a Tapolca-Székesfehérvár vonalszakaszokon - a versenyzők biztonsága érdekében - eltérő időpontokban lezárások lesznek egyes közúti-vasúti átjáróknál. Emiatt több vonat a kereszteződés előtti vasútállomáson várakozik, csak a kerékpáros mezőny áthaladása után indulhatnak tovább. Az érintett vonatok utasainak eltérő mértékű, jellemzően 20-50 perccel - egyes járatok esetében 60-80 perccel - hosszabb menetidőre kell számítaniuk.
    

A közlekedési társaságok kérik utasaikat, hogy a hétvégi utazásuk megtervezése előtt mindenképpen tájékozódjanak a Mávinform közösségi oldalán, valamint a MÁV és a Volánbusz honlapján, ahol részletes tájékoztatás érhető el a menetrendi változásokról, valamint a bérletelfogadási feltételekről. A lezárt útszakaszokról a verseny hivatalos oldalán találhatók további információk.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com