ÉKM: jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése

Jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése, a beruházás az elmúlt 100 év legjelentősebb budapesti vasútfejlesztése - hangsúlyozta Kovács Balázs Norbert, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) budapesti kormányzati beruházásokért felelős miniszteri biztosa csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A helyszínen bemutatták, hogy a forgalom akadályoztatása nélkül kerül a helyére a Szerémi út és az 1-es villamosvonal feletti új vasúti híd.Kovács Balázs Norbert kiemelte: a Déli Körvasút nem csak a főváros, de a teljes hazai közlekedés egyik legfontosabb beruházása, amelynek második ütemében a magyar vasúthálózat egyik legnagyobb forgalmú szakaszán a Ferencváros és Kelenföld vasútállomások közötti részt újítják fel, és bővítik a vasúti összeköttetést.

Ismertette: ezen az útvonalon halad át a Magyarországot érintő három európai uniós vasúti korridor.

A vonalszakaszon található a magyar vasúthálózat legfontosabb Duna-hídja, ahol a Dunát keresztező vasúti forgalom több mint 95 százalékát bonyolítják.

A miniszteri biztos hangsúlyozta: a Déli Körvasút Projekt valódi 21. századi beruházás, közvetlen és közvetett hatásait tekintve Budapest egyik legfontosabb városfejlesztési projektje is, amely mintegy 420 milliárd forintból valósul meg.

A beruházás a főváros működőképességének talán legkritikusabb kérdésében segít azzal, hogy csökkenti a zsúfoltságot a budapesti utakon, ahol több ingázó jár munkába, mint budapesti - mondta. Az új vágányok megépítésével fejlesztik az elővárosi vasúti közlekedést, a kapacitásbővítéssel a budapesti utakat napi 60 000 gépjármű forgalmától tudják mentesíteni.

Kovács Balázs Norbert kitért arra, hogy a beruházással sokat javítanak az itt élők életminőségén is, régi adósságot törlesztve korszerű zajvédelmi létesítményekkel megszüntetik a több évtizede fennálló, lassan elviselhetetlen zajterhelést. Jelezte: olyan technológiát használnak a fejlesztésnél, ami a vágányok számának bővítése ellenére sem csökkenti a zöld területet, sőt a fejlesztés részeként Buda legnagyobb zöldterület-fejlesztését valósítják meg. Az újbudaiak számára - közösségi tervezéssel - minden igényt kielégítő új zöld folyosót, pihenőparkot létesítenek.

A fejlesztés segíti a vasúti fejpályaudvarok tehermentesítését is, két új vasúti megállóhelyet létesítenek, a Közvágóhíd és a Nádorkert térségében, három metróvonalhoz, a tömegközlekedési hálózatokhoz biztosítanak kényelmes és kulturált kapcsolatot - jelezte a miniszteri biztos. A Déli Körvasút építése során a legkorszerűbb technológiákat alkalmazzák, hogy a legmagasabb színvonalú vasúti infrastruktúrát hozzák létre a város életének a lehető legkisebb átmeneti megzavarásával. A miniszteri biztos szerint a Déli Körvasúttal mindenki nyer, aki Budapesten lakik vagy dolgozik.

A Szerémi út és az 1-es villamosvonal csomópontjában helyére kerülő új vasúti híd fontos mérföldköve a beruházásnak, az egyenként 10-17 tonna közötti elemekből álló új hidat helyben szerelték össze, ezt követően tolják a végleges helyére az összesen mintegy 250 tonnás szerkezetet. Király Nóra, a Déli Körvasút fejlesztésének közösségi kapcsolattartásáért felelős miniszteri megbízott elmondta, a Déli Körvasút fontos városfejlesztési projekt, amely közvetlenül érinti Újbudát, Ferencvárost és Csepelt is.

Hangsúlyozta, céljuk, hogy a projekt a kivitelezése a lehető legkevesebb terheléssel járjon a környéken élők számára. Ennek érdekében folyamatosan kapcsolatban vannak az illetékes civil szervezetekkel, önkormányzatokkal, és mindent megtesznek azért, hogy az itt lakók a lehető legkevesebb problémával találkozzanak.
Felidézte, hogy a lakók kérésére leállt az éjszakai munkavégzés.

Az ÉKM-ben hamarosan megkezdik a zöld területek tervezését, ebben is számítanak a lakosság észrevételeire - mondta, és bejelentette: új látogatóközpontot alakítanak ki, ahol a lakosság folyamatosan új információkhoz juthat a beruházásról.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

http://ujhazak.com