ÉKM: készül az új KRESZ

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) széles körű szakmai, tudományos és társadalmi egyeztetéssel megkezdi a KRESZ megújítását.Az ÉKM csütörtökön azt közölte  az MTI-vel, hogy a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatnak megfelelően az új közlekedési szabályrendszer kialakítása öt fő témakörben folyik: a KRESZ-ben foglalt magatartási szabályokon túl a humán tényezőt, a szankciórendszert, az infrastruktúrát és a járműműszaki feltételrendszert érintő jogszabályok átfogó felülvizsgálatával alakítják ki az új szabályozást.
   

Kifejtették: a kormány 1091/2024. határozatának megfelelően felülvizsgálják a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975.

KPM-BM együttes rendeletet (KRESZ), valamint a kapcsolódó jogszabályokat; vizsgálják a közlekedési szabályrendszeren beül a humán tényező - így a képzési, oktatási háttér, és a közlekedési kultúra - fejlesztési lehetőségeit; a szankciórendszer és a közúti ellenőrzés hatékonyabbá tételét; felülvizsgálják a közútkezelési szabályrendszert; megújítják a járművekkel szemben támasztott műszaki elvárásokat, valamint kialakítják az önvezetéssel kapcsolatos technológiák alkalmazási lehetőségeit.
    

A KRESZ (Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása) az állampolgárok körében legismertebb és legtöbbször alkalmazott jogszabály, amelyet átfogó tudományos munka és széles körű társadalmi egyeztetéssel újítanak meg - tették hozzá. A közlemény szerint a tárca és a szakfeladatokat végző KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. az elmúlt másfél évben több mint félszáz közigazgatási, szakmai, érdekképviseleti, tudományos és civil szervezet bevonásával mérte fel a közúti közlekedésben részt vevő hivatásos, vagy civil szereplők elvárásait, gyűjtötte össze a tudományos, szakmai vagy érdekképviseleti szervezetek javaslatait, valamint azonosította a főbb problémákat, amelyek a felülvizsgálat szempontjainak alapját képezik.
    

Hangsúlyozták, hogy a közlekedési szabályrendszer megújítása ennek megfelelően nem csupán a KRESZ és a kapcsolódó jogszabályok felülvizsgálatára és módosítására terjed ki: a szakmai és tudományos munka, valamint a társadalmi egyeztetés a több ponton javításra szoruló, bonyolult és idejét múlt szabályrendszer mellett az oktatásban, képzésben, a szabályok betartásában és betartatásában, a közlekedési infrastruktúra sokszor helyi szinten nem egységes kialakításában, valamint a közlekedésben részt vevő járművek műszaki paramétereire vonatkozó követelményekben és a közlekedésben megjelenő új technológiák, eszközök kezelésében is azonosított olyan területeket, ahol beavatkozásra van szükség.
    

Közölték azt is, hogy a KRESZ megújításánál folytatódik a széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés, a cél az egyszerűbb, átláthatóbb és korszerűbb szabályozás kialakítása, a biztonságos közlekedés feltételeinek garantálása minden közlekedőnek, a szabályismeret és a szabálykövetés javítása, valamint a magyarországi közlekedési kultúra fejlesztése.
    

Az öt fő területet, így a KRESZ-ben foglalt magatartási szabályokat, a humán tényezőt, a szankciórendszert, az infrastruktúrát és a járműműszaki feltételrendszert érintően Lázár János, építési és közlekedési miniszter a belügy-, a Miniszterelnökséget vezető, a kultúráért és innovációért felelős, az igazságügyi, valamint a közigazgatási és területfejlesztési miniszter bevonásával 2025. március 31-ig tesz javaslatokat az új szabályozás kialakítására - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

http://ujhazak.com