ÉKM: újabb ütemével folytatódik a Déli Körvasút beruházás

Hétfőn elkezdődött a Déli Körvasút fejlesztésének következő üteme, amely a vasúti pálya átépítését - kettőről három, esetenként négyvágányosra bővítését - célozza - jelentette be közleményében az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).A munkálatokra azt követően kerülhet sor, hogy a beruházás tavaly november 24-én immár harmadik alkalommal is megkapta a környezetvédelmi engedélyt. Mint emlékezetes, a Déli Körvasút beruházás részeként Ferencváros és Kelenföld állomások között megújul a vasúti pálya, új Duna-híd létesült, illetve Nádorkert, Közvágóhíd és Népliget elnevezéssel három új megálló is épül.
    

A projekt révén egyaránt bővül a főváros és az agglomeráció fenntartható közlekedési rendszere, miközben csökken a térséget érő zajterhelés és légszennyezés. A munkálatokkal kapcsolatban az Építési és Közlekedési Minisztérium, illetve a vasúttársaság a lakosság megértését, türelmét és bizalmát kéri. A közleményben részletezték: a most kezdődő munkálatok részeként először zárt mobilkerítés épül, majd a MÁV Zrt. területén található - vasútbiztonsági szempontból egyébként is gyérítésre szoruló, zömében gyomfákból álló - növényzet kivágására kerül sor. A következő munkafázis során korlátozott számban szükség lesz olyan fák kivágására vagy - amennyiben lehetséges - átültetésére is, amelyek a töltés oldalában, a Hamzsabégi park szélén találhatók.


Ezeknek, illetve a Bartók Béla út és a Szerémi sor közötti fáknak a pótlására összességében mintegy 2000 előnevelt, nagyobb törzsátmérőjű fa ültetését kapta feladatul a kivitelező. Az újonnan ültetendő fák száma érdemben meghaladja majd a pótlásra szoruló növényekét, így a Déli Körvasút beruházás révén nemcsak a főváros és térségének fenntartható közlekedése javul, de új zöldfolyosóval is gyarapodik a kerület.
    

A közleményben fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a Déli Körvasút projekt nem csupán az agglomerációs közlekedés és a magyar főváros szűk vasúti áteresztő képességének fejlesztését célozza, de összességében javítja majd a beruházás környezetében lakók életminőségét és hozzájárul a városrész fejlődéséhez is. Az ÉKM és a vasúttársaság elkötelezett abban, hogy a beruházás megvalósításához szükséges munkálatok elvégzésére a jogszabályok és hatósági engedélyekben foglaltak maximális betartásával és a lakossági szempontok figyelembevételével kerüljön sor.
    

A most bejelentett munkálatok hétfőn a vonal budai oldalán kezdődnek. A zárt mobilkerítés építése előreláthatólag február 7-ig tart, ezzel párhuzamosan zajlik majd - még kizárólag MÁV területen - a bozót- és cserjeírtás, illetve a gyomfák kivágása. Kitértek arra is, hogy az elmúlt hétvégén és a következő néhány napban a kivitelező munkatársai a vasúttársaság nevében kiadott szórólapokon is tájékoztatják a gépjármű-tulajdonosokat arról, hogy melyek azok a MÁV Zrt. tulajdonában lévő területrészek, ahol a következő időszakban tilos a megállás és a várakozás.
    

A minisztérium közleménye azt is hangsúlyozza, hogy a Déli Körvasút fejlesztésének célja, hogy a vasút, mint a leginkább fenntartható és környezetbarát közösségi közlekedési mód Budapesten belül, az elővárosi, a helyi, az országos és a nemzetközi szintű forgalomban is versenyképes alternatívája legyen a gépjárműközlekedésnek. Ehhez a jelenlegi szűkös kapacitások bővítésére van szükség. A Déli Körvasút beruházás révén javulnak a közlekedési kapcsolatok, növekszik a pálya átbocsátóképessége, ezzel együtt csökken a zajterhelés, az illegális és balesetveszélyes átjárási útvonalakat pedig új, biztonságos átjárók váltják fel.
    

Az új közlekedési infrastruktúra révén a vasutat jobban be lehet kapcsolni a főváros és a régió közlekedési rendszerébe, így a környezet zajterhelésének növekedése nélkül is lehetőség lesz a vonatok sűrítésére az elővárosok felől, továbbá az országos, illetve a nemzetközi összeköttetések javítására. A beruházás - a lakossági szempontok és érdekek érvényesítése mellett - képes növelni a Budapestre irányuló és azon áthaladó teherforgalmi kapacitásokat, miközben elsősorban a személyközlekedés lehetőségeit bővíti, egyebek mellett javítja az eljutást Kelenföld és Ferencváros között, illetve jobb csatlakozást kínál majd a metró- és HÉV-vonalakhoz - magyarázta az ÉKM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

http://ujhazak.com