Elektromos mozdonyok közlekednek az esztergomi vonalon

Hétfő óta elektromos mozdonyok közlekednek a Budapest-Esztergom vonal teljes szakaszán a pályafelújításnak és a villamosításnak köszönhetően - közölte a MÁV kedden a mavcsoport.hu-n.A közleményben azt írták, a jelenlegi menetrend várhatóan május 20-ig marad érvényben, utána a gyorsított vonatokkal 62 perc alatt el lehet majd jutni Budapestről Esztergomba. Tudatták, az eddigi dízelüzemű Siemens Desiro vonatok jelentős része a Budapest-Lajosmizse vasútvonalra került át, kisebb részük péntektől a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vasútvonalon jár majd. Az esztergomi vonalon két kora reggeli időpontban továbbra is Desiro-szerelvény közlekedik - tették hozzá.

  
Hangsúlyozták, az olcsóbb villamos áramnak és a fékezési energia visszatáplálásának köszönhetően az esztergomi vonalon éves szinten mintegy 260 millió forinttal csökken a vasúttársaság energiafelhasználása a Desiro vonatokra számított gázolajkiadáshoz viszonyítva. A közlemény szerint az új Stadler FLIRT vonatok akadálymentesítettek, 211 ülőhelyesek, utastájékoztató-rendszerrel, légkondicionált, tágas, kerekes székek és kerékpárok szállítására is alkalmas utasterekkel, mozgáskorlátozottak által is használható mosdóval, WIFI-vel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal rendelkeznek.
    

A FLIRT-flotta egységei eddig a Budapest-Cegléd-Szolnok és a Budapest-Vác vasútvonalakon jártak. Ezeken a vonalakon továbbra is rendszeresen közlekednek FLIRT motorvonatok, de az utasok átmenetileg hagyományos, mozdonyból és kocsikból összeállított szerelvényekkel is utaznak, a már megrendelt 11 darab emeletes KISS motorvonat 2019-es forgalomba állásáig - olvasható a honlapon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com