Elindult a Zöld busz program Békéscsabán

Zöld busz mintaprogram indult múlt pénteken Békéscsabán. Egy hónapig demonstrációs jelleggel egy lengyel gyártmányú elektromos autóbusz közlekedik majd a város valamennyi vonalán - hangzott el a Zöld busz programot előkészítő demonstrációs mintaprojekt keddi programindító rendezvényén a békési megyeszékhelyen.Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára elmondta, a kormány a következő tíz évben 36 milliárd forintos keretösszeggel támogatja a 25 ezernél nagyobb lélekszámú településeken az e-buszok beszerzését.

    
A program egy demonstrációs szakasszal indul 800 millió forintos keretösszeggel, nyolc városban (Békéscsaba mellett Zalaegerszegen, Esztergomban, Székesfehérváron, Kaposváron, Kecskeméten, Nyíregyházán és Debrecenben), valamint a Mátrai Erőmű térségében. A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervében is szereplő program célja a közösségi közlekedésben részt vevő autóbuszállomány cseréje a hazai buszgyártás ösztönzésével, az üzemeltetett buszok átlagéletkorának, a buszos közlekedés károsanyag-kibocsátási értékeinek és fenntartási, üzemeltetési költségeinek csökkentése, továbbá az utazási szolgáltatások minőségének javítása.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr

A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr

A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a szalagkorlátnak ütközött - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Magyar Péter: a kormány jelentősen szigorítaná az elektromos rollerek használatát

Magyar Péter: a kormány jelentősen szigorítaná az elektromos rollerek használatát

Jelentős szigorítást javasol az elektromos rollerek használatára a kormány a széles körű szakmai és társadalmi egyeztetéseket követően - jelentette be a miniszterelnök szerdán Facebook-oldalán.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

A BKK az újpesti útfelújítások során nem fogad el közlekedést veszélyeztető hibákat

A BKK az újpesti útfelújítások során nem fogad el közlekedést veszélyeztető hibákat

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az újpesti útfelújítások során nem fogad el a kivitelezőtől közlekedést veszélyeztető hibákat - a vállalat ezt csütörtökön közölte az MTI-vel azt követően, hogy a városrész korábbi fideszes polgármestere bírálta a kivitelezést.

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a sebességhatárok betartására az M7-es autópálya somogyi szakaszán is.

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

http://ujhazak.com