Elkészült a zalaegerszegi tesztpálya fékfelülete

Elkészült, és már az első bérlőt is fogadta szerdán a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpályának a fékek működését tesztelő pályarésze - közölte a helyszínen a létesítmény miniszteri biztosa szerdán.Vigh László országgyűlési képviselő a sajtóbejáráson elmondta: 750 méteres gyorsítószakasz után 8 darab, egyenként 200 méteres fékezősávot építettek ki, aszfaltos bukótérrel. A különböző burkolatoknak köszönhetően az egyes sávok lehetővé teszik a váltakozó tapadású, érdes vagy sima felületen a fékberendezések vizsgálatát, akár vizezett burkolaton, vagy jeges útviszonyokat imitálva.

    
A miniszteri biztos felidézte, hogy három éve kezdődött a 45 milliárd forint állami beruházással 260 hektáros területen elkészült tesztpálya építése. Az elektromos és önvezető autók vizsgálatára is alkalmas próbapályán  elkészült egy 2000 négyzetméteres, konferenciatermeknek és irodáknak helyet adó épület, és egy 16 személyautó és 6 teherjármű befogadására alkalmas technikai épületsor.
    

Tavaly óta üzemel már a 2000 méteres kezelhetőségi pálya, ami a menetstabilizáló-, a fék- és a kormányrendszerek, valamint a sávtartó funkciók vizsgálatát teszi lehetővé. Használatban van már az 1000 méteres gyorsítósávval ellátott 300 méter átmérőjű dinamikus felület, amelyen egyebek mellett a konvojok járműveinek reagálását vagy akár jávorszarvastesztet lehet értékelni - sorolta.
    

Hozzátette, hogy a városi környezetet biztosító Smart City területének első 5 hektárja már elkészült, további 13 hektár pedig most is épül. Ugyancsak elkészült már az 1500 méteres, kétszer kétsávos autópálya-szakasz, mindehhez pedig egy 5G bázisállomás, amely a digitális eszközök működését segíti. Vigh László az MTI kérdésére elmondta: a tesztpálya 65-70 százalékos készültségi fokon áll, a tervezett befejezési határidő a jövő év vége.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

http://ujhazak.com