Eneregia21: a kormány támogatja a közlekedés zöld átállását

A kormány jogszabályi, politikai és anyagi értelemben is támogatja a közúti és közösségi közlekedés zöldátállását - mondta Palkovics László, az Energia21 Kezdeményezés vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.A Magyarország zöldátállását segítő kezdeményezés vezetője emlékeztetett rá: már 2019-ben döntés született arról, hogy a 25 ezer lakosnál népesebb városok kizárólag lokálisan emissziómentes buszok beszerzéséhez kaphatnak hozzájárulást. Mivel az elektromos buszok a hatótávolságuk miatt nem elég jók a városok közötti közlekedéshez, a kormány támogatja a környezetet a korábbi buszoknál jobban kímélő zöldjárművek vásárlását, valamint járműveket üzemszerűen használó, hidrogénhajtású teherautó, kamion beszerzését tervező vállalkozásokat - közölte.
    

Palkovics László kitért arra is, hogy Magyarországon az energiamix mintegy 20 százalékát a közlekedésben használják fel. Ennek a nagy része fosszilis üzemanyag, és komoly kihívást jelent az átállás környezetet kevésbé terhelő, fenntartható, itthon is előállítható energiaforrásokra. Amíg az energetikai rendszer hazai döntésekkel befolyásolható, hiszen a gáz részaránya a napenergia, a szélenergia, vagy a biológiai alapon előállított erőforrások előállításával és használatával csökkenthető, a közlekedés terén az ország ki van szolgáltatva, hiszen a járműveket nem az állam gyártja, ilyen értelemben ezeket a döntéseket az iparnak kell meghoznia - fogalmazott.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emlékeztetett rá: 2035-től Európában csak elektromos autókat lehet gyártani, "de átgondolták, mert ez nem lesz tartható".
    

Egy sor dolog történik most, környezetvédelmi jogszabályba kerül például, hogy nem fosszilis energiával működő járművek forgalomba helyezhetők - mondta. Palkovics László szavai szerint megnyílt a lehetőség a belső égésű motor továbbélésére abban az esetben, ha azokat zöld módon előállított hidrogénnel, vagy zöld módon előállított komponensekből álló szintetikus üzemanyaggal működtetik.
   

Rámutatott, hogy az Európai Parlamentben kezdeményezték az elektromos autókkal összefüggő kérdések átgondolását versenyképességi problémák, illetve amiatt, hogy a tisztán elektromos autókat tölteni kell, ahhoz hálózatra van szükség, akkumulátorokat kell gyártani. "Akkumulátorokra szükség lesz, mert a kereket villamosmotorral hajtjuk, de nem mindegy, mennyi akkumulátor van az autóban, nem mindegy, hogy az energia, amit abban tárolunk, kívülről, hálózati töltőről jön, vagy mondjuk a fedélzeten, egy optimálisan működtetett belső égésű motorral állítjuk elő" - jegyezte meg.
    

Palkovics László a hidrogénhajtású járművekről azt mondta, hogy nem újkeletű dologról van szó, a müncheni repülőtéren már 15 évvel ezelőtt közlekedtek ilyen autóbuszok és autók, csak a folyamat "technológiai dolgok miatt" lelassult, most viszont újra erősödik, a jogalkotó motiválja az ipart, hogy foglalkozzon vele. "Ma már lehet olyan technológiát találni, hogy a hidrogén elégethető belső égésű motorban, és nem okoz több gondot, mint amennyi az előnye" - közölte.
    

Kitért rá, a kérdés összetett, a hidrogén felhasználásakor nemcsak víz keletkezik, a folyamat oxidálja a levegőben lévő nitrogént. A hidrogén nem egy egyszerűen kezelhető anyag, töltésére töltőhálózatot kell létrehozni, Magyarországon Győrben, Budapesten és Debrecenben tervezik hidrogénkút telepítését, majd bővítik a hálózatot - mondta.
    

Palkovics László szólt arról, hogy a Energia21 Kezdeményezés ajánlásokat fogalmazott meg az autóhasználóknak is. A világon 1,4 milliárd belsőégésű motorral szerelt autó van, a számuk nagyon gyorsan nem fog csökkenni, erre is megoldást kell találni - jegyezte meg. Hangsúlyozta, az egyik a szintetikus üzemanyag alkalmazása, a másik a rendszeres karbantartás.
    

Palkovics László azt javasolta, hogy az autótulajdonosok vigyék rendszeresen szakszervízbe járműveiket, cseréltessék ki a szükséges alkatrészeket ahhoz, hogy csökkenjen a fogyasztásuk és ezáltal a környezetterhelés is. Palkovics László a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának is vendége volt. Ott szólt arról is, hogy a leginkább azzal segíthetjük a zöldátállást, a kisebb környezetterhelés elérését, ha átgondoljuk, mikor, hova akarunk elmenni, szükséges-e ezt megtennünk és milyen módon tesszük: beülünk az autónkba, vagy a környezet szempontjából kedvezőbb tömegközlekedést választjuk.
    

Az akkumulátorgyárak építésével összefüggő ellenállásról azt mondta: az akkumulátor megosztó eszköz, de a gyártásnak és a feldolgozásnak biztonságosnak kell lennie, a kormány dolgozik azon, hogy az előírások olyanok legyenek, mint Németországban. "Nem kell félni, ez egy politikai hisztéria" - hangoztatta Palkovics László, aki szerint "ha a Németországban ez a szabályozás jó, akkor nálunk is megfelel".
   

Úgy vélte, ha ugyanaz az akkumulátorgyár Németországban jó, Magyarországon nem, akkor ez nem környezeti, vagy tudatossági, hanem inkább előre megfontolt gazdasági kérdés.  "Túl sok akkumulátorgyár jött Magyarországra, mások is szeretnének ebből, ezért van egy ilyen hatása" - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

A dél-olaszországi Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag kedden, miközben Reggio Calabria és Pescara légikikötőjében korlátozásokat vezettek be további négy másik repülőtérrel együtt.

Húsvéti közlekedésbiztonság

Húsvéti közlekedésbiztonság

A húsvéti ünnepek a családdal és a barátokkal együtt töltött időről szólnak.

Semmibe vette a szabályokat

Semmibe vette a szabályokat

Inkén állítottak félre egy fiút, aki jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul ittasan.

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

http://ujhazak.com