Erős forgalom várható a Csongrád-Csanád megyei határátkelőhelyeken

A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt június második felétől erős forgalom várható a Csongrád-Csanád megyei határátkelőhelyeken - közölte a megyei rendőr-főkapitányság határrendészeti szolgálatának vezetője csütörtökön Röszkén.Baukó Levente a rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a megyei kormányhivatal közös sajtótájékoztatóján elmondta, a pandémia miatt 2020-ban a korábbi felére csökkent az utasforgalom a megye határátkelőhelyein, ami még tavaly sem állt vissza a korábbi szintre. Idén azonban a prognózisok szerint elérheti vagy akár meg is haladhatja a 2019-es 19 milliót a határátlépők száma.
   

Június második felétől július végéig kilépő irányba alakulhatnak ki torlódások, augusztus elejétől a belépő oldalon várható intenzívebb forgalom.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A legkritikusabb időszaknak július utolsó és augusztus első két hete számít, amikor mindkét irányba lehetnek sorok - közölte. A megye két legforgalmasabb átkelőjén, a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen egy hétvégi nap 60-70 ezerre is növekedhet az utasok száma.


A rendőrség felkészült arra, hogy a magyar és a külföldi társhatóságokkal együtt teljes kapacitással üzemeltesse az átkelőket. A röszkei autópálya-átkelőn, amennyiben az egyik irányban jelentősen nagyobb a forgalom, változtatni tudnak a ki- és belépő sávok arányán. Így a röszkei közúti határátkelőhely egyirányúsításával együtt a normál kilenc helyett 15-16 sávon tudják fogadni a kilépő utazókat - tudatta az ezredes.
    

A magyar utazóknak Baukó Levente azt tanácsolta, amennyiben tudják, utazásukat időzítsék hétköznapokra, és használják a kisebb határátkelőhelyeket. A Szerbia felé tartók választhatják a kübekházi vagy a tiszaszigeti közúti határátkelőhelyet, amelyek naponta 7 és 19 óra között vehetők igénybe, illetve az ásotthalmi közúti átkelőt, amely júliusban és augusztusban 7-től 22 óráig működik. Akik Romániába szeretnének utazni, használhatják a 24 órás nyitva tartással működő kiszombori vagy nagylaki közúti határátkelőhelyet.
    

Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense elmondta, az utasforgalomban leggyakrabban a megengedett mennyiséget meghaladó jövedéki termék behozatala jelent problémát. Az unión kívülről a 17. életévüket betöltők közúton 40 szál cigarettát, illetve 4 liter bort, 16 liter sört és egy liter 22 százaléknál erősebb tömény szeszes italt vagy 2 liter ennél gyengébb likőrt hozhatnak be - tudatta a sajtóreferens.
    

Az alezredes felhívta a figyelmet arra, hogy engedélyhez kötött a vadon élő növények és állatok védelméről szóló CITES-egyezmény alá tartozó fajok, illetve a belőlük készített termékek behozatala. A házi kedvencek - kutya, macska, vadászgörény - unión belüli szállításához állatútlevelet kell kiváltani, az állatnak pedig rendelkeznie kell az azonosításához szükséges csippel. Az unión kívülre utazóknak pedig a 10 ezer euró feletti készpénzt is be kell jelenteniük - közölte a sajtóreferens.
    

Borcsik Zoltán, a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának vezetője közölte, 2019 végétől tilos utasforgalomban az unió területére harmadik országból növényt vagy növényi terméket behozni. Az előírás alól az Agrárminisztérium részleges felmentést adott, így öt kilogrammig - vagy egy darabig - behozható saját fogyasztásra szánt gyümölcs és zöldség. Hozzátette: szintén tilos harmadik országból a növényvédő szerek magánimportja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsvéti közlekedésbiztonság

Húsvéti közlekedésbiztonság

A húsvéti ünnepek a családdal és a barátokkal együtt töltött időről szólnak.

Semmibe vette a szabályokat

Semmibe vette a szabályokat

Inkén állítottak félre egy fiút, aki jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul ittasan.

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

http://ujhazak.com