Éves szinten 18 százalékkal nőtt a prágai repülőtér utasforgalma

November végéig éves szinten 18 százalékkal 15,01 millióra nőtt a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtér forgalma - derült ki a repülőtér csütörtöki közleményéből.A prágai repülőtér 11 hónap alatt több utast kezelt, mint 2023-ban egész évben, amikor 13,8 millió volt az utasok száma. A repülőtér arra számít, hogy az idei egész évi utasforgalom eléri a 16,2 milliót, de még így is alatta marad a koronavírus-járvány előtti forgalomnak, amikor 2019-ben 17,8 millió utast kezeltek.

A leggyakoribb célpont London volt, ahová november végéig több mint 1,2 millió személy utazott. További nagyon keresett célpont Párizs, Milánó, Amszterdam és Róma. Országok szerint is Nagy-Britannia az első, majd Olaszország, Spanyolország, Franciaország és Németország következik.

A légi teherszállítás a prágai repülőtéren november végéig éves szinten majdnem 50 százalékkal 59 479 tonnára emelkedett. Tavaly a repülőtér 43 856 tonna szállítmányt kezelt.

Az idei téli repülőszezonban 56 légitársaság 115 városba biztosít összeköttetést Prágából. 2019-ben Prágának 121 várossal volt közvetlen légi összeköttetése. A repülőtér menedzsmentje a Covid előtti helyzet visszaállításával legkorábban a jövő év végén számol.

A prágai Václav Havel repülőtér 2023-at 1,5 milliárd koronás (24 milliárd forint) adózott nyereséggel zárta, míg 2021-ben és 2022-ben a járvány miatti repülési korlátozások következtében veszteséges volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

A rolleresek védelmében

A rolleresek védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén sajnálatos módon egyre gyakoribbá váltak a rollereseket érintő közlekedési balesetek, így volt ez a tegnapi napon is.

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt 24 órában 12 közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök, amelyek közül 2 személyi sérüléssel végződött.

Fókuszban Dél-Pest

Fókuszban Dél-Pest

Újabb komplex közlekedési és közbiztonsági ellenőrzést tartottak a budapesti rendőrök.

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - erről beszélt Léránt Krisztián rendőr alezredes.

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Ha akarnál se tudnál kocsival eljutni ezekre a helyekre.

http://ujhazak.com