Expresszvillamossal és járatsűrítésekkel segíti a BKK a közlekedőket a Keleti pályaudvar lezárása idején

Expresszvillamossal és járatsűrítésekkel segíti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a közlekedőket a Keleti pályaudvar augusztus 25. és szeptember 20. közötti lezárása idején - tájékoztatta a BKK pénteken az MTI-t.A közleményben emlékeztettek arra, hogy a pályaudvar ebben az időszakban - felújítás és karbantartás miatt - egyáltalán nem indít és nem fogad vonatokat, a MÁV járatai másik fővárosi állomásokra érkeznek és indulnak.

Ezért ebben az időszakban számos fővárosi járaton a vonatokra érvényes jegyekkel, bérletekkel is lehet utazni.

A legfontosabb állomások, amelyek fogadják és indítják ebben az időszakban az utasokat a Nyugati pályaudvar, Kelenföld, Kőbánya felső, illetve Kőbánya-Kispest vasútállomás - tették hozzá.

Azt írták, hogy a BKK vonatpótló expresszvillamost indít 37E jelzéssel a Blaha Lujza tér és Kőbánya felső vasútállomás között, mert számos vonat, így például a hatvani és szolnoki személyvonatok, az Agria és Mátra IR vonatok a Keleti pályaudvar helyett csak Kőbánya felsőig közlekednek, illetve onnan indulnak. A 37E járat kizárólag a fontosabb megállóhelyeken áll meg, így 3-4 perccel rövidebb a menetidő, továbbá a 37-es, és a 37A jelzésű szerelvényekkel együtt 3-5 percenként közlekednek a járatok a vonalon.

A BKK dolgozik egy "villamosgyorsítási program megvalósításán" is. A program keretében a lámpaprogramokat a villamosokhoz hangolják, új, korszerű váltóállítási technológiákat vezetnek be, felülvizsgálják a megállókiosztást, és lehetőség szerint megszüntetik a kényszerű vagy indokolatlan sebességkorlátozásokat - ismertették.

A MÁV-csoport vonatpótló autóbuszokat indít a Puskás Ferenc Stadion és Kőbánya felső vasútállomás között, amelyek rendkívül gyakran közlekednek. Kőbánya felsőnél a pótlóbuszok az Albertirsai út felőli oldalra érkeznek, és onnan indulnak. Továbbá a Keleti pályaudvar lezárása miatt az M2-es metró szeptember 1-jétől hétköznapokon, a reggeli csúcsidőszakban sűrűbben közlekedik - fűzték hozzá.

A közlemény szerint a Keleti pályaudvar lezárása alatt a következő BKK járatokon és szakaszokon érvényesek a MÁV vasúti jegyek és bérletek: az M2-es metrón az Örs vezér tere és a Keleti pályaudvar között, az M3-as metrón a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között, illetve az M4-es metró teljes vonalán; a 37, 37A, 37E villamosokon a Blaha Lujza tér és Kőbánya felső között, továbbá a 10-es autóbusz teljes vonalán.

A 97E, 161, 161A, 161E, 168E, 169E autóbuszokon Rákos vasútállomás és az Örs vezér tere között, a 901-es és a 918-as autóbuszon Kelenföld vasútállomás és a Puskás Ferenc Stadion között, a 956-os és a 990-es autóbuszon pedig a Keleti pályaudvar és Rákos vasútállomás között - sorolták.

A BKK arra kéri az utasokat, hogy utazás előtt tájékozódjanak a BudapestGO alkalmazásban, valamint a MÁV-csoport weboldalán - olvasható a BKK közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

http://ujhazak.com