Fél órával is megnőhet a Nyugati pályaudvart érintő vonatok menetideje

A Nyugati pályaudvarról induló és az oda érkező vonatok menetideje 10-30 perccel megnövekedhet biztosítóberendezések meghibásodása miatt - közölte a Mávinform hétfőn a honlapján.A torlódások és késések csökkentése érdekében 8 órától a ceglédi és a lajosmizsei vonalon egyes járatok rövidebb útvonalon közlekednek, Kőbánya-Kispestről fordulnak vissza - olvasható a mavcsoport.hu oldalon. A ceglédi vonalon a monori S50-es vonatok Kőbánya-Kispestre érkeznek és onnan indulnak - minden óra 53-kor - Monorra. A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti utazásra bármely vonat felármentesen vehető igénybe.
    

Alternatív utazási lehetőségként ajánlják a Budapest-bérlettel rendelkező utasoknak a 3-as metrópótlót a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között. A lajosmizsei vonalon az S21-es vonatok budapesti végállomása Kőbánya-Kispest. A Nyugati pályaudvarról az utasok a minden óra 23-kor Debrecen-Nyíregyháza felé induló IC-kkel utazhatnak Kőbánya-Kispestig, az IC-k Kőbánya alsón is megállnak, és azon a szakaszon felár nélkül vehetők igénybe. Az S21-es vonatok átszállás után, körülbelül 10 perces késéssel indulnak Kőbánya-Kispestről Dabas, Lajosmizse felé - közölte a Mávinform.
    

Az esztergomi vonatok Angyalföldről indulnak és oda is érkeznek a Nyugati helyett. A Mávinform tudatta: a BKK elfogadja a Nyugati és Újpest központ között a 3-as metró járatain a vasúti bérleteket és jegyeket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com