Felfüggesztették a kompok közlekedését az alacsony vízállás miatt az egyik bolgár-román folyami határátkelőn

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Ideiglenesen felfüggesztették a kompok közlekedését az egyik román-bolgár folyami határátkelőn, Bechet (RO) és Orjahovo (BG) között - közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.Az intézkedést a Duna alacsony vízállása és az időjárási előrejelzés szerint várható erős szél miatt hozták. A Bechet-Orjahovo átkelő az olténiai Craiova és Szófia között teremt közvetlen összeköttetést. A kompjáratok leállása miatt a Duna mintegy 200 kilométeres szakaszán, a Calafat (RO) - Vidin (BG) híd és a Turnu Magurele (RO) - Nikápoly (BG) kompátkelő között nem lehet átkelni a határfolyamon.
    

A Románia és Bulgária közötti közlekedést az is nehezíti, hogy július elején javítási munkálatok kezdődtek a Giurgiu (RO) és Rusze (BG) közötti Duna-hídon, amelyen a következő két évben szakaszonként csak az egyik forgalmi sáv használható. A román hírtelevíziók szerint az alacsony vízszint a folyami hajózásban is gondot jelent: a Duna mélysége több helyütt a kritikus 2,5 méter alá csökkent. A Duna romániai szakászának elején mért másodpercenként 2550 köbméteres vízhozama fele a sokéves augusztusi átlagnak.
    

A szárazság miatt Románia 628 településén korlátozni kellett a ivóvízellátást - közölte a hét elején a román országos vízügyi főigazgatóság. A korlátozások főleg a moldvai és havasalföldi országrészt érintik. Az erdélyi megyék közül Brassóban 5, Hunyad megyében pedig 4 településen csak a nap bizonyos óráiban szolgáltatnak ivóvizet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com