Felújítják a szegedi 4-es villamosvonal pályájának egy részét

Önkormányzati forrásból felújítják a szegedi 4-es villamosvonal pályájának egy részét a Dugonics tér és a Szabadkai út között - közölte Koromné Fenyvesi Rózsa (DK) önkormányzati képviselő kedden.A politikus a beruházásról tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Dugonics tér és a Szivárvány kitérő között 600 méteres, a Pick szalámigyár és a Szabadkai út között 350 méteres szakaszon cserélik ki a síneket.
    

Azokon a helyeken, ahol a pálya állapota szükségessé teszi, a sínek ágyazatát is javítják, emellett betonburkolatot kapnak a gépkocsiátjárók - tette hozzá az önkormányzati képviselő. A felújítás 169 millió forintból valósul meg. Az önkormányzat a korábbi években már több mint 100 millió forintot fordított a 4-es villamosvonal rekonstrukciójára - mondta Koromné Fenyvesi Rózsa. Hozzátette: a vonal teljes felújítása szerepelt a Modern városok programban, a beruházásról kormányhatározat is született, a forrás azonban végül nem érkezett meg Szegedre.
    

A felújítás a tervek szerint május 17-ig tart, addig az Anna-kút és Kecskés között pótlóbuszok szállítják az utasokat. Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. ügyvezető igazgatója elmondta, a beruházás előtt elvégezték a villamospálya melletti fasor részletes felmérését. Kiderült, hogy 12 fát ki kell vágni, három további fa a pusztulás közelébe jutott, kettőt pedig meg kell nyesni. A fák többségét egy gombabetegség, gyökértapló támadta meg.
    

A kivágottak helyett ötszörös mennyiségben ültetnek új fákat. Olyan fafajokat és változatokat - például ezüst hársat, déli ostorfát, pannon kőrist - telepítenek, amelyek bírják a megváltozott klímát, a nyári aszályt és hőséget - közölte az igazgató.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

http://ujhazak.com