Firenze városa áprilistól betiltja a bérelhető elektromos rollereket

Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését a gyalogosok biztonsága védelmében, valamint a kétkerekű járművek egyre szabálytalanabb parkolása miatt.A városvezetés közleménye szerint a tiltást az olaszországi Kresz szigorítása is szükségessé teszi. Az új közlekedési szabályok ugyanis már tavalytól kötelezővé tették a sisakviselést a rollerhasználók számára, amit a bérlést üzemeltetők a mai napig nem tartanak tiszteletben, és nem írják elő a sisakot a felhasználók számára.

Firenze önkormányzata hangoztatta, problémát jelent, hogy a bérelt rollerekkel gyakran a járdán közlekednek, és mindennaposnak számít a bérelt járművek "vadparkolása", vagyis ott hagyják őket, ahol akarják. A rollerszolgáltatást Firenzében működtető vállalat fellebbezéssel élt, amit a közigazgatási bíróság elvetett. Firenze Párizs, Madrid és Prága példáját követi: a francia fővárosban 2023-ban, Madridban egy évvel később, Prágában pedig idén januártól tiltották be a bérelhető e-rollereket.

Torinóban a vakok és gyengénlátók helyi szövetsége szorgalmazta a rollerek bérlésének betiltását. Annyit értek el, hogy nyártól a bérlő cégeknek még több parkolóhely kiépítését kell finanszírozni a rollerek számára, és a kétkerekűekkel a város bizonyos részein csökkenteni kell a sebességet.

Róma önkormányzata most februárban egy hónapos leállást rendelt el a főváros legnagyobb rollerszolgáltatója számára, amely azonban a bírósághoz fordult és halasztást kapott. Az elektromos rollerek bérlésével foglalkozó vállalatok adatai szerint Olaszországban jelenleg közel negyvenezer ilyen járművet lehet bérelni. A flotta 2022-ben volt a legnagyobb, amikor a rollerek száma elérte az ötvenezret. Azóta a közlekedési szabályok szigorítása, a kötelező sisakviselés bevezetése csökkentette a bérlések számát. Március végén lép hatályba az elektromos rollerekre előírt rendszám és biztosításkötés is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

http://ujhazak.com