Folytatódik a MÁV-Volán-csoport jármű-fiatalítási programja

Folytatódik a következő években a MÁV-Volán-csoport járműfiatalítási programja, következő lépésként 160 darab korszerű, környezetkímélő, szóló kivitelű autóbusz érkezhet a Volánbuszhoz - közölte a közlekedési társaság kedden az MTI-vel.A járműveket a közlekedési vállalat több ütemben, a jelenlegivel megegyező vagy kedvezőbb áron rendelheti meg a közbeszerzési eljárás első szakaszában kiválasztott beszállítóktól a következő három évben - írják a közleményben. Ismertetik, hogy a 2022 decemberében indult közbeszerzési eljárás eredményes lezárásának köszönhetően az Omnibus Hungária Kft. és az ECO-Tech VisiON Kft.  160 darab kéttengelyes, alacsony belépésű, szóló autóbuszt, és 16 diagnosztikai eszközcsomagot szállíthat a Volánbusznak.
    

A tájékoztatás szerint az erről szóló keretmegállapodásokat kedden írta alá Kruchina Vince, a Volánbusz vezérigazgatója, Uray Dóra, az Omnibus Hungária Kft. ügyvezetője és Kerezsi Róbert, a vállalat cégvezetője, illetve Molnár Tamás, az ECO-Tech VisiON Kft. ügyvezetője. A pályázati feltételek alapján a szállítandó járművekkel szemben elvárás, hogy a klímaberendezéssel felszerelt autóbuszok legalább 45 ülőhellyel rendelkezzenek, és legalább 80 fő egyidejű szállítására legyenek alkalmasak. Emellett elektronikus utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel, kerekesszék és babakocsi elhelyezésére kialakított speciális férőhellyel és a felszállást segítő rámpával, valamint USB-csatlakozóval is rendelkezniük kell - részletezik a közleményben.
    

Az autóbuszokat Euro 6 emissziós előírásoknak megfelelő dízelmotornak kell hajtania. A lehívási kötelezettség nélküli keretmegállapodások aláírásával a szállítók vállalták, hogy a következő három évben nem emelik áraikat. A Volánbusz az újabb fordulókban az aktuálisan kedvezőbb - de a keretmegállapodásban szereplőnél nem magasabb - árat ajánló partnertől rendeli meg a járműveket - közölte a Volánbusz.
    

Folyamatosan megújuló és korszerűsödő járműállományával a Volánbusz 2022-ben mintegy 540 millió utazást bonyolított le országszerte. Magyarországon ma már nincs olyan járás, ahol ne tűnnének fel a társaság új buszai - olvasható a közleményben. A MÁV-Volán-csoport járműfiatalítási programjának keretében - a korábban lezárt beszerzéseknek köszönhetően - év végéig megérkezik a két és fél ezredik új autóbusz is a Volánbuszhoz, így az elmúlt 5 évben a közel 6000 darabos járműállomány már több mint 40 százalékát lecserélte a közlekedési társaság - tájékoztatott a közlekedési társaság.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com