Folytatódnak a ferihegyi repülőtérnél az útfelújítási munkák

Folytatódnak a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér megközelíthetőségét is érintő útfelújítási munkák: a hétfőn kezdődő második ütem a tervek szerint a jövő hét végéig tart - közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. csütörtökön az MTI-vel.A tájékoztatás szerint ez idő alatt az M4-es autóúton a Budapest felől a repülőtérre vezető kihajtóágat és a lassítósávot újítják fel. Lezárásra nem kell számítani, csak forgalomkorlátozás várható, az autósok mindvégig ki tudnak majd hajtani a csomópontban, de csak egy rövidített lassítósávon lehet majd közlekedni.
    

A repülőtér így a jövő héten minden irányból megközelíthető lesz, azonban a Budapest felől érkezők két sáv helyett csak egy sávon tudnak a légikikötő felé haladni - írták, hozzátéve, az arra közlekedőknek torlódásra és megnövekedett menetidőre kell számítaniuk. Kedden kezdődött meg az M4-es repülőtéri csomóponti ágainak ütemezett felújítása, ezért a burkolatfelújítás miatt folyamatosak a forgalomelterelések és sávlezárások. A munkálatok várhatóan május közepéig tartanak.
    

A társaság azt kéri a közlekedőktől, hogy a terelések mellett fokozott figyelemmel haladjanak el. A repülőgéppel utazóknak azt javasolják, hogy utazásuk tervezésekor tájékozódjanak a repülőtér megközelítéséhez szükséges időről. Az MKIF minden felújítási ütemről, esetleges forgalomkorlátozásról, terelésről előre és időben tájékoztatást ad a honlapján, a https://mkif.hu oldalon, valamint a Facebook-oldalán és az Útinformon keresztül - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

http://ujhazak.com