Főpolgármesteri Hivatal: folytatódik az ejegyprojekt a az EBRD hitelszerződéses feltételei alapján

A sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben a fővárosi elektronikus jegyrendszer projektje az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hitelszerződéses feltételei szerint tovább folytatódik, s az eddig kifizetett összegek alapján elvégzett fejlesztési elemek felhasználhatók a projekt továbbfejlesztése során - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.A közleményben azt írták az AFC projekt kivitelezésére a BKK és az EBRD rendszere szerint kiválasztott szállító (Scheidt & Bachmann GmbH) 2014. novemberében szállítói szerződést kötött, amely szerint a tervezett hét elemből három határidőben és a tervezett költségek figyelembe vételével megvalósult.

   
Ezek az elemek a hatályos szállítói szerződés alapján készültek és megfelelően felhasználhatók a projekt tovább folytatásához. A BKK Igazgatósága az október 31-én tartott ülésén a szállító bankgarancia nyújtásának elmaradása miatt kezdeményezte a szállítói szerződés felmondásának előkészítését és november 21-i ülésén az EBRD jóváhagyásával a szállítói szerződést felmondta, és elrendelte a szerződéses biztosítékok érvényesítését, valamint a szállítóval való elszámolást.
    

Az igazgatóság egyúttal kezdeményezte az EBRD-vel való konzultációt a projekt tovább folytatása érdekében új szállítói szerződés megkötésére a továbbra is hatályban lévő hitelszerződés keretei között. Ezért az igazgatóság utasította a vezérigazgatót november 30-ig az AFC projekt koncepcionális újra-strukturálására vonatkozó javaslat elkészítésére, amely alapját képezheti az új feltételekkel kötendő szállítói szerződések előkészítésének és a projekt más szállítóval történő folytatásának.
    

Az igazgatóság egyben kezdeményezte, hogy a fővárosi önkormányzat együttműködésével kezdődjenek tárgyalások a kormányzati szervekkel az AFC projektnek az országos rendszerekbe történő jövőbeni integrálása lehetőségéről. Az igazgatóság felkérte a vezérigazgatót, hogy határozatairól tájékoztassa a fővárosi önkormányzat vezetőit. A sajtóhírekkel ellentétben az igazgatóság elnöke közvetlenül nem adott rendszeres jelentést az adott ügyben a főpolgármester számára - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

http://ujhazak.com