Forgalmi változások lesznek Budapesten a kerékpárverseny miat

A Tour de Hongrie mezőnye szombaton Budapestre érkezik, ezért közlekedési változásokra, korlátozásokra kell készülni a Hősök tere-Andrássy út- József Attila utca-Széchenyi lánchíd-Fő utca-Halász utca-budai alsó rakpart-Dombóvári út-Budafoki út-Hunyadi János út nyomvonalon, és a lezárások a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatainak a közlekedését is érintik - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint szombaton lezárják 11 és 13 óra között a Hősök terét és a Dózsa György utat a Hősök terénél, valamint az Andrássy utat a Hősök tere és a Bajza utca között; 12 és 13.30 között a József Attila utca-Széchényi István tér-Lánchíd-Clark Ádám tér-Fő utca-Halász utca-budai alsó rakpart-Dombóvári út-Budafoki út-Hunyadi János út-6-os számú főút útvonalat; várhatóan 12.30 és 14 óra között a mezőnyt követő amatőr túra miatt a verseny útvonalát a Hengermalom útig, majd a Hengermalom út-Etele út útvonalat a Bikás parkig.
    

Közölték azt is, hogy a 105-ös és a 210B buszok 11 és 12 óra között módosított útvonalon, a Podmaniczky utcán közlekednek, 12 és 13.30 között az Andrássy út, a Széchenyi lánchíd, a Széchenyi István tér és a József Attila utca lezárása idején módosított útvonalon, az Erzsébet hídon át közlekedik. A 20E autóbusz 11 és 13 óra között terelve jár, a Hősök tere megállóhelyet nem érinti, a 30-as, a 30A, a 79-es és a 230-as járatok 11 és 13 óra között módosított útvonalon közlekednek, a Dvorák sétány és a Gundel Károly út között a 70-es és a 72-es trolibuszok megállóhelyein állnak meg.
    

A 75-ös trolibusz 11 és 13 óra között terelve jár, az Ajtósi Dürer sor és a Gundel Károly út (Hősök tere M) között a 72-es és a 74-es trolibuszok megállóhelyein áll meg; a Budafoki út és a Dombóvári út zárásakor a 33-as autóbusz a Móricz Zsigmond körtér felé 12 és 13 óra között, Nagytétény felé 12.20 és 13.40 között módosított útvonalon közlekedik, Budafok kocsiszín és a Csonka János tér között a 973-as autóbusz megállóhelyein áll meg.
    
A 133E autóbusz Újpalota felé 12.20 és 13 óra között, Nagytétény felé 12.20 és 13.40 között terelve jár, Budafok kocsiszín és Újbuda-központ M között a 973-as, illetve a 212-es autóbuszok megállóhelyein áll meg; a 107-es és a 154-es autóbuszok várhatóan 12.20 és 13.40 között rövidített útvonalon, a BudaPart helyett a 153-as autóbusz Infopark (Pázmány Péter sétány) végállomásáig közlekednek.
   

A keresztirányú csomópontok zárásakor a 4-es, a 6-os, a 19-es, a 41-es villamosok, a 9-es, a 15-ös, a 141-es, a 158-as, a 250-es, a 251-es autóbuszok, valamint a 70-es, a 72-es, a 73-as, a 76-os és a 78-as trolibuszok közlekedésében több perces korlátozás várható - sorolták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com