Forgalomkönnyítő intézkedésekkel segíti a közlekedést a BKK és a Budapest Közút

Extra buszsávok kijelölésével és felszabaduló közúti sávokkal segíti a hatékonyabb közlekedést a fővárosban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapest Közút - tájékoztatta a BKK pénteken az MTI-t.Azt írták: Budapesten olyan felújítások zajlanak, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a városban hosszú távon is biztonságosan és kiszámíthatóan lehessen közlekedni. Példaként említették a 4-6-os villamos Szent István körúti felújítását, a Rákóczi hídon történő munkálatokat, a Flórián téri és a Mozaik utcai felüljáró felújítását, illetve karbantartását.

Hozzátették: ezeket a felújításokat döntően a nyári időszakra tervezik a kedvező időjárási viszonyok, illetve a szabadságolás miatti jellemzően csökkenő forgalom miatt, és a munkálatokat úgy ütemezték, hogy az őszi iskolakezdésre elkészüljenek.

A BKK tájékoztatása szerint a korábbi évekkel ellentétben a közúti forgalom az iskolai nyári szünet kezdete után csak pár nappal később kezdett el csökkeni, emiatt a vártnál nagyobb terhelés érte a fővárosi közlekedési rendszert. A BKK adatai szerint az iskolai nyári szünet kezdetével a múlt év hasonló időszakához képest átlagosan tíz százalékkal több torlódás alakult ki a fővárosi közlekedésben.

Közölték: az iskolai évzárók lezárultával és a szabadságolások megkezdésével a torlódások intenzitása csökkenésnek indult, a terhelés azonban még mindig fennáll, ezért a BKK és a Budapest Közút új intézkedéseket vezetett be a hatékonyabb közlekedés érdekében.

Mint írták, ideiglenesen felfüggesztik a Rákóczi hídon zajló munkálatokat, és június 30-án, hétfőn a Pestről Budára vezető irányba átmenetileg megszűnik a forgalomkorlátozás, de a sávzárással járó munkák előreláthatólag július 5-én folytatódnak.

Buszsávot jelölnek ki a Margit hídon, így a budai hídfő felhajtóján az egyik sáv felszabadul a buszok számára, továbbá sárga felfestéssel segítik a buszok ki- és besorolását a Mechwart ligetnél. A Gellért rakparton buszsávot jelölnek ki a villamospályán a Szabadság híd és a Rudas fürdő között.

Módosítják az elsőajtós felszállási rendet is: a BKK a tervezettnél korábban, június 30-tól bevezeti a 105-ös, a 210-es és 178-as autóbuszvonalakon az eredetileg július 5-től tervezett elsőajtós felszállási rendszert, ezzel segítve a belvároson áthaladó buszok közlekedését, továbbá június 27-től ideiglenesen feloldják a nagykörúti villamosok vágányfelújításának időtartamára a Margit hídi - Szent István körúti szakaszon közlekedő 9-es, 26-os, 91-es, 191-es és 291-es járatokon az elsőajtós felszállási rendszer alkalmazását.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

http://ujhazak.com