Franciaország szombattól a KRESZ-ben szabályozza az elektromos rollerek használatát

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: A városi közlekedésben gyakran kaotikus helyzeteket teremtő elektromos rollerek és minden egyéb elektromos meghajtású egyéni járművek használatát szombattól a KRESZ-ben szabályozza Franciaország; egyebek mellett tilos lesz rollerekkel a járdán közlekedni és parkolni is.Az óránkénti maximum 25 kilométeres sebesség, valamint 12 éves alsó korhatár szerepel a pénteken rendeleti úton közzétett szabályozásban, amelyet Párizshoz hasonlóan a nagyobb városok önkormányzatai és a városi közlekedés valamennyi résztvevője régóta reklamált az időnként halálos baleseteket is okozó elektromos meghajtású kisjárművek használatára.

    
A törvény az elektromos egykerekűkre, valamint a hoverboardokra is vonatkozik, de elsősorban a rollereket érinti, amelyek az elmúlt két évben teljesen átalakították az európai nagyvárosok közlekedését, miután a bérelhető változataik elárasztották az utcákat. Az elektromos meghajtású rollerek egy évvel ezelőtt jelentek meg a párizsi utcákon, számukat 15 ezerre becsülik, és folyamatosan gondot okoznak a párizsi önkormányzatnak azzal, hogy szabályozás hiányában az emberek bárhol leteszik őket használat után.
  

"Alapvető igény volt a szabályok lefektetésére" - hangsúlyozta közleményében Emmanuel Barbe, a közlekedésbiztonságért felelős tárcaközi megbízott, aki szerint a szabályozás felelősebb közlekedőket fog teremteni, és a járdákat visszakaphatják a gyalogosok. Az elektromos rollerek ezentúl óránkénti 25 kilométeres sebességkorlátozás érvényes, miközben egyes típusok akár óránként 80 kilométeres sebességre is képesek.


A kerékpárokhoz hasonlóan a rollerek kötelező felszerelése ezentúl az első és hátsó lámpa, a fékrendszer és csengő, és a járműveken szombattól nem közlekedhet két ember, azaz tilos utas szállítása, csak a vezető tartózkodhat a járművön, akinek legalább 12 évesnek kell lennie. Ezentúl az elektromos járművekkel tilos a járdán közlekedni, a városokban a kerékpársávokat használhatják a rollerezők, akik menet közben nem viselhetnek fülhallgatót, azaz nem telefonálhatnak és nem hallgathatnak zenét. Alkohol és kábítószer hatása alatt pedig tilos rollerre szállni.
    

A szabályok megszegését 35-től 1500 euróig terjedő pénzbírsággal sújtják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

http://ujhazak.com