Fürjes Balázs: alacsony padlós, légkondicionált HÉV szerelvények jönnek

A kormány és a főváros megegyezett többek között arról, hogy alacsony padlós, légkondicionált járművekre cserélik a következő EU-s költségvetési ciklusban (2020-2027 között) az elavult HÉV szerelvényeket - nyilatkozta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, egyben a Közfejlesztések Tanácsának alelnöke az MTI-nek pénteken.A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén a kormány és a főváros képviselői megegyeztek többek között a HÉV felújításának és -bővítésének, a Galvani híd megépítésének, a déli körvasút fejlesztésének és a kisföldalatti felújításának egységes támogatásáról - mondta az államtitkár.

   
"A kormányoldal javasolta a valamennyi HÉV-vonal, pályák, megállók, utastájékoztatási rendszer teljes felújításának, a járművek cseréjének és csepeli-ráckevei vonal Kálvin térig való meghosszabbításának támogatását, távlatosan az északi és déli HÉV vonalak Duna alatti összekötésével az ötös metró megépítését, erre igent mondtak Karácsony Gergelyék" - közölte az államtitkár.
   

Megoldódott a Galvani híd kérdése, és eldőlt, hogy következő új dunai hídként a Rákóczi hídtól délre fekvő, Dél-Buda, Csepel, Dél-Pest összeköttetését és a belvárosi hidak és bevezető utak jelentős forgalomcsökkentését biztosító Galvani híd épül meg, ebben is egyetértés született. A főváros támogatta a kormányzati tervet, a kormány pedig garanciát adott arra, hogy a pesti oldalon a hídhoz kapcsolódó úthálózat nyomvonalára a főváros javasolta alternatívákat is megvizsgálják, és az egyetlen kritikus útszakaszon kizárólag a helyi lakosok és az érintett önkormányzatok bevonásával születik döntés a nyomvonalról - mondta az államtitkár.
    

Az ülésen a kormány támogatta a Főváros Lánchídra vonatkozó előterjesztését is, mely szerint a kormány hatmilliárdos támogatását az önkormányzat csak a hídfelújításra használhassa fel, a Váralagút és a pesti villamosaluljáró felújításának elhalasztása mellett, ami több pénzt biztosít a híd munkálataira. Ezzel a Lánchíd felújításához szükséges összeg teljes egészében rendelkezésre áll, a vita lezárult - mondta az államtitkár.
    

A kormány elfogadta azt a javaslatot is, hogy teljes egészében adja oda az önkormányzatnak a Millenniumi Földalatti vasút, a kisföldalatti felújításának tervezési költségét félmilliárd forint értékben - mondta az államtitkár.  Új fejlesztésként a kormány javaslatára egyhangú támogatást kapott a déli körvasút fejlesztése is, melynek lényege, hogy Kelenföld és Ferencváros között több, gyakrabban közlekedő vonat, felújított és teljesen új állomások szolgálják keleti és nyugati irányba is az elővárosokból Budapestre járókat és a vasút komoly alternatíva lehet a városon belüli közlekedésben.


E fejlesztés kapcsán a kormány arra adott garanciát, hogy a Hamzsabégi út mentén megújul a közpark, Magyarországon még nem látott minőségű zajvédő falak épülnek és felére csökken a zajszennyezés, a fejlesztés végén több fa és nagyobb törzsátmérőjű faállomány lesz Dél-Budán - mondta Fürjes Balázs. Az államtitkár szerint jó megegyezések születtek.
    

"Együttműködő, megoldásokat kereső és találó, a budapestiek érdekét szem előtt tartó, konstruktív magatartással vett részt a munkában a fővárosi és a kormányoldal is a tegnapi ülésen, így fontos ügyekben tudtunk egyetértésre jutni" - mondta Fürjes Balázs. Az októberi önkormányzati választás óta csütörtökön tartotta második ülését a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa. A testület a Főváros és a kormány részvételével Tarlós István javaslatára még 2018 őszén jött létre, feladata a jelentős fővárosi fejlesztések egyeztetése, a közös döntéshozatal. A tanács munkáját a főpolgármester és a Miniszterelnökséget vezető miniszter vezeti, egyenlő létszámban vesznek részt benne önkormányzati és kormányzati vezetők, mindkét oldalnak egyetlen szavazata van és csak egyhangú szavazással hozható döntés.
    

Karácsony Gergely és Gulyás Gergely mellett a tanács tagja többek között Tóth József angyalföldi és Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármesterek önkormányzati oldalon, Palkovics László miniszter és Fürjes Balázs, Budapest-fejlesztési államtitkár a kormányzat részéről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kérjük türelemmel és odafigyeléssel közlekedjenek

Kérjük türelemmel és odafigyeléssel közlekedjenek

Az ünnepek előtti megnövekedett forgalomra való tekintettel kérjük a KRESZ szabályok betartását.

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest V., VI. és VII. kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest V., VI. és VII. kerületében

Filmforgatás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2024. december 18. és december 21. között Budapest V., VI. és VII. kerületében.

Finn módszeres forgalomellenőrzés

Finn módszeres forgalomellenőrzés

Ittas járművezetőket kerestek a rendőrök egy összevont akcióban, Salgótarjánban.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Hajléktalan férfinak vett ételt az emberséges budapesti buszsofőr

Hajléktalan férfinak vett ételt az emberséges budapesti buszsofőr

A megható történetről a közösségi oldalon számolt be egy budapesti hölgy.

Nem akarta felvenni a kerekesszékes férfit a metrópótló sofőrje

Nem akarta felvenni a kerekesszékes férfit a metrópótló sofőrje

A busz sofőr közölte vele, hogy nem szállhat fel és inkább kérjen magának egy speciális buszt a BKK-tól.

13 trendi közlekedési eszköz

13 trendi közlekedési eszköz

Te melyiket próbálnád ki?

A világ legizgalmasabb útjai

A világ legizgalmasabb útjai

Szárazföldi, vasúti és légi útvonalak azoknak, akik szeretik a kalandokat.

Halállal végződő száguldások, amiket élőben közvetítettek a közösségi oldalakon

Halállal végződő száguldások, amiket élőben közvetítettek a közösségi oldalakon

Nem a kedden Ceglédbercelnél ütköző kisbusz sofőrje volt az egyetlen, aki úgy gondolta, hogy vezetés közben indít élő adást a Facebook oldalán.

A világ 12 legveszélyesebb útja

A világ 12 legveszélyesebb útja

Igazi kihívás végigautózni ezeken az utakon.

http://ujhazak.com