Hajóra emelték a megújuló Déli összekötő vasúti híd első elemét

Péntek délelőtt hajóra emelték és előkészítették a szállításra a megújuló Déli összekötő vasúti híd első hídelemét Csepelen - közölte a Budapesti Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. (BFK) az MTI-vel.Mint írták, a Déli Körvasút fejlesztésének első, már épülő üteme a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése, pénteken a híd építésének fontos állomásaként hajóra emelték az első hídelemet, amely hozzávetőlegesen 20 méter hosszú és több mint 80 tonna össztömegű. Hamarosan további három hasonló elemet emelnek a bárkára, amelyeket 80 méter hosszú egységgé állítanak össze.

    
Hozzátették: az 510 méter hosszú hídhoz ilyen úsztatási egységenként úsztatják az elemeket, majd emelőbárkákra rakják és várhatóan 2020 harmadik és negyedik negyedévében emelik a helyére.

Folyamatosan gyártják a további elemeket és állítják össze a szerelési egységeket, miközben a híd környezetében is zajlanak az előkészítő munkák.
    

Tudatták azt is, hogy a híd kivitelezésével párhuzamosan zajlik a kapcsolódó szakaszok fejlesztésének előkészítése is a BFK és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) együttműködésében. Az elkészült tervek alapján a Déli Körvasút következő, Ferencváros és Kelenföld állomások közötti szakaszának építésére pedig május közepén megszületett a jogerős vasúthatósági engedély is. A megvalósításhoz szükséges további előkészítések folyamatosan zajlanak.
   

A közlemény szerint a Déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztése az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF beruházásában valósul meg, a kivitelezést a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. végzi nettó közel 36 milliárd forint értékben. A BFK közleményében felidézte: a Déli Körvasút fejlesztésének célja, hogy több elővárosi vonat tudjon bejönni az agglomerációból Budapestre, a vasút pedig az új megállók és kapcsolatok révén nagyobb szerepet vállalhasson, versenyképessé válhasson Budapest közlekedésében. Ilyen nagyságú és jelentős vasútfejlesztés Budapest belső területén több mint száz éve nem történt és ez hosszú évtizedek óta az első olyan vasúti beruházás, amely Budapesten belül új megállókkal és sűrűbb vonatokkal az ingázók mellett a városban közlekedők hasznát is szolgálja - írták.
    

Hozzátették: a fejlesztés eredményeként a szakaszon az elővárosi vonatok 10-15 percenként járhatnak majd, összekötve az érdi, budaörsi és környező budai agglomerációt, Budafok-Nagytétényt, Kelenföldet, az újbudai egyetemvárost, a Soroksári út térségét és a Déli Városkaput, valamint a Népliget térségét Kőbánya-Kispesttel, a reptérrel és a pesti agglomerációval. A projekt révén Budapest jelentős közúti forgalomtól és ennek révén légszennyezéstől mentesülhet.
    

Mint írták, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ez év februárjában tartott ülésén a Fővárosi Önkormányzat és a kormányzat egyetértésre jutott abban, hogy ez a vasútfejlesztés a közlekedési, klímavédelmi, környezeti hasznok miatt érdemes a támogatásra és megvalósításra. A Déli Körvasút fejlesztése során tehát nemcsak a vasúti terület, hanem a környezete is megújul a fővárossal és az érintett kerületekkel történő együttműködés alapján, kiemelten figyelve a helyben élők igényeire,  a zaj- és rezgésvédelemre, valamint a zöldterületek megújítására - tudatta a BFK.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com