Három Ikarus 200-as buszt restaurált a Közlekedési Múzeum

Három újonnan restaurált és egy felújításra váró buszt mutat be járműgyűjteményének Ikarus 200-as sorozatából a Közlekedési Múzeum szerdától a kőbányai Északi Járműjavító Dízelcsarnokában.A Közlekedési Múzeum egyik legfontosabb feladata, hogy az elmúlt évszázad magyar járműgyártásának legjelentősebb típusait gyűjtse, felújítsa és bemutassa - hangsúlyozta a frissen restaurált Ikarus buszok szerdai sajtóbemutatóján az intézmény főigazgatója.
    

Schneller Domonkos felidézte, hogy 2016-ig az múzeumnak csupán egyetlen Ikarus 556-os autóbusza volt, azóta azonban a kormány támogatásával megkezdték gyűjteményfejlesztési programjukat, és több olyan járművet is megvásároltak, amelyek hiányoztak a gyűjteményből. Az elmúlt években már számos legendás Ikarust mentettek meg és újítottak fel a múzeum szakemberei, többek között egy 66-os Farost, egy 211-est és egy 311-est is. 2022 tavaszán négy Ikarus 200-as restaurálását kezdték meg, ezek közül három már felújítva várja a látogatókat - számolt be az eredményekről.
    

A legidősebb felújított 200-as Ikarus az 1986-os gyártású 256.50 V típusjelzésű, amely a Borsod Volánnál szolgált távolsági buszként, most pedig "kívül-belül úgy néz ki, mintha frissen gördült volna le a gyártósorról" - mondta el a főigazgató. A 260.02-es sorszámú busz a Szabolcs Volánnál, helyi vonalakon közlekedett, a 260.50-es jármű pedig 1998-ban készült az Alba Volán számára.
    

A restaurált járművek mellett egy olyan Ikarus 280.49-es csuklós autóbuszt is kiállítottak, amely még várja méltó megújulását; ennek belső tere is megtekinthető. Egy-egy ilyan jármű restaurálása több 10 millió vagy villamosok esetén akár 100 millió forintba kerül, a múzeum ezért ősszel elindítja Fogadj örökbe egy járművet! programját - közölte a főigazgató.
    

A Dízelcsarnok jelenleg a Bringára váltva című időszaki kiállításnak ad otthont, ennek látogatói a felújított Ikarusok mellett a csarnokban álló vasúti járműveket is megtekinthetik - mondta el Schneller Domonkos.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr

A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr

A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a szalagkorlátnak ütközött - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Magyar Péter: a kormány jelentősen szigorítaná az elektromos rollerek használatát

Magyar Péter: a kormány jelentősen szigorítaná az elektromos rollerek használatát

Jelentős szigorítást javasol az elektromos rollerek használatára a kormány a széles körű szakmai és társadalmi egyeztetéseket követően - jelentette be a miniszterelnök szerdán Facebook-oldalán.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

A BKK az újpesti útfelújítások során nem fogad el közlekedést veszélyeztető hibákat

A BKK az újpesti útfelújítások során nem fogad el közlekedést veszélyeztető hibákat

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az újpesti útfelújítások során nem fogad el a kivitelezőtől közlekedést veszélyeztető hibákat - a vállalat ezt csütörtökön közölte az MTI-vel azt követően, hogy a városrész korábbi fideszes polgármestere bírálta a kivitelezést.

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a sebességhatárok betartására az M7-es autópálya somogyi szakaszán is.

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

http://ujhazak.com