Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.Fokozott közlekedésrendészeti kontrollt tartottak február 20-án Tolna vármegye teljes területén: a rendőrök ezúttal a passzív biztonsági eszközök – mindenekelőtt a biztonsági öv – használatát vizsgálták. Az egynapos akció mérlege beszédes: 120 megállított közlekedőből 60-an nem csatolták be az övet.

 

Az intézkedés során több kirívó eset is akadt. Egy autóst fél órán belül kétszer is megbírságoltak: előbb utasként, majd járművezetőként igazoltatták, és egyszer sem kötötte be a biztonsági övet. Egy másik sofőr szintén kétszer bukott le öv nélkül. Nekik a pénzbírság mellett büntetőpont is járt.

 

Az akció során olyan járművezetőt is kiszűrtek, aki nemcsak a biztonsági övet mellőzte, hanem ittasan ült volán mögé. Vele szemben büntetőeljárás is indult, jogosítványát a helyszínen bevonták.

 

A rendőrség hangsúlyozza, hogy a biztonsági öv használata alapvető és életmentő. Egyetlen mozdulat, amely súlyos sérüléseket, tragédiákat előzhet meg. Arra kérjük a közlekedőket, hogy minden indulás előtt csatolják be az övet – saját magukért, utasaikért és minden közlekedő biztonságáért.

 

…hogy mindenki hazaérjen!

 

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a sebességhatárok betartására az M7-es autópálya somogyi szakaszán is.

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

http://ujhazak.com