Hegyi Zsolt: befejeződött a rákosrendezői felújítás

Befejeződött az öthetes rákosrendezői beruházás - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója hétfőn a Facebook-oldalán.Hegyi Zsolt azt írta, hogy a felújítás során több mint 1,5 kilométernyi vágányt építettek át, közel tucatnyi váltót cseréltek, 5 kilométernyi felsővezeték-hosszláncot újítottak meg, 13 váltót kötöttek be a villamos központi állítási rendszerbe.
Hozzátette,

egyidejűleg a Nyugati pályaudvar területén két váltó csatlakozó vágányszakaszainál helyreállították az ágyazatot, a munkálatokba számos nagy munkagép, vasútüzemi és közúti járművet vontak be 180 szakember közreműködésével. A beruházás a MÁV saját forrásából, mintegy 3 milliárd forintból valósult meg - közölte a vezető.

A bejegyzés alapján az augusztus és szeptember végére ütemezett, éjszakánként zajló váltó- és vágány-utószabályozási munkálatok befejeztével, mintegy másfél kilométeren immár 80 kilométeres sebességgel haladhatnak majd a vonatok.

Hegyi Zsolt úgy fogalmazott, hogy a sebességkorlátozások, amelyek nap mint nap aprónak tűnő, mégis összeadódva érezhető késéseket okoztak, eltűnhetnek a mindennapokból.

Bár a munka még nem ért véget, a változás már most is kézzelfogható: a megújult pályaszakaszon a vonatok közlekedése simább, az utazás egyenletesebb és kényelmesebb - írta a vezérigazgató.

A MÁV azt közölte az MTI-vel, hogy befejeződött a vágányok felújítása Rákosrendezőn, így az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalon ismét a korábban megszokott menetrend szerint járnak a vonatok.

A komplex pályafelújítás a szolgáltatások bővítését is lehetővé tette: hétfőtől immár ezeken a vonalakon is bővítik a hajnali és az éjszakai közlekedést, újabb "bulijáratokat" kínálnak a hétvégi esti, éjszakai programokon résztvevők hazajutásához - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

http://ujhazak.com