Hegyi Zsolt: folyamatosan finomhangolja nyári működését a MÁV

A tanév végeztével főszezoni menetrendre állt át a MÁV-csoport, és az első forgalmas hétvégék tapasztalatai alapján folyamatosan finomhangolják a nyári működést - közölte a társaság vezérigazgatója csütörtökön a Facebook-oldalán.Hegyi Zsolt jelezte: a Pünkösdi hétvégén meghibásodott sorompók tapasztalatai nyomán megnövelték a kulcsfontosságú alkatrészek raktárkészletét és a korábbinál tízszer több, 200 MÁV-busz áll készenlétben. Emellett 50, vágányzári pótlásra elkülönített és további 50, hétvégi forgalomból felszabadítható helyközi autóbusz is rövid időn belül bevethető, elsősorban a Balaton és a főváros közötti viszonylatokon, valamint a győri fővonal kritikus pontjain.

A vasúttársaság 53 országos helyszínen készül forgalmi zavarok esetére, és a legkritikusabb térségekbe - például az 1-es vonalra és a Balaton környékére - dízel tartalékmozdonyokat is vezényeltek. A bevethető járműflottát az Országos Haváriaközpont irányítja, ahol a nyári időszakban megerősített létszámmal, éjjel-nappal 9 ügyeletes teljesít szolgálatot.

Az utasok helyszíni tájékoztatásáért és segítségnyújtásért felelős utasmenedzserek négy kiemelt helyszínen - Siófokon, Fonyódon, Keszthelyen és Balatonfüreden - minden nap megerősített jelenléttel dolgoznak augusztus végéig. A Déli pályaudvaron és Kelenföldön továbbra is biztosítják a személyes jelenlétet.

Közölte: folytatják a nyári klímaügyeletet is, a járművek légkondicionáló berendezéseit folyamatosan ellenőrzik. Kísérleti jelleggel két Balaton InterCity járaton wifis hőmérséklet-érzékelőket is elhelyeztek, így valós időben követhetik a belső hőmérsékletet, és gyors beavatkozásra is lehetőség nyílik.

"Időjárási, műszaki vagy forgalmi haváriahelyzet sajnos minden óvintézkedésünk ellenére is kialakulhat, de mindent elkövetünk azért, hogy ezeket egyre hatékonyabban tudjuk kezelni" - zárta bejegyzését Hegyi Zsolt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

http://ujhazak.com