Helyére emelték az új komáromi Duna-híd első acél elemeit

Helyére emelték hétfőn az új komáromi Duna-híd pályaszerkezetének első három elemét, az egyenként 165 tonnás alkotórészek Csepelről a Dunán érkeztek a helyszínre.Sitku László, a Hidászokért Egyesület elnöke a híd melletti látogatóközpontban tartott sajtótájékoztatón elmondta, az elemek részeit Lengyelországban, Csehországban és a Révkomáromi szlovák hajógyárban készítik és Csepelen állítják össze.

    
A teljes híd 37 hasonló elemből áll, ezek összsúlya 5400 tonna. Az útpálya részeit az összeállítás után egy időre Szlovákia irányba tolják el, így párhuzamosan építhetik a hidat tartó pilont, amely 2400 tonnás és közel 95 méter magas lesz. A Juhász Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese hozzátette, a híd átadását 2019 végére tervezik. A beruházásnak köszönhetően közvetlen teherforgalmi kapcsolat jön létre Komáromnál Magyarország és Szlovákia között. Jelenleg a kamionok korlátozás nélkül Vámosszabadi felől 53, míg Parassapuszta felől 180 kilométeres kerülővel haladhatnak át a magyar és szlovák határon.
    

Az új átkelőt H-M Dunahíd Konzorcium építi, amelynek tagja a Hídépítő Zrt. és a Mészáros és Mészáros Kft. is. A kivitelezés nettó összege 91,2 millió euró, mintegy 28,6 milliárd forint, az összeg 85 százaléka uniós forrás. A hídszerkezet egypilonos, ferdekábeles híd, acél pályalemezzel. A 600 méter hosszú hídon kétszer egysávos főút vezet majd át a Duna felett, kerékpárutat, gyalogos járdát, közvilágítást is kialakítanak. Az egyedi szerkezet miatt a pilon és a kábelek díszkivilágítást kapnak.
    

A kétoldali közúti csatlakozás két külön beruházásban épül meg, a Magyarországon tervezett út a 131 számú főút, Komárom déli elkerülő úthoz csatlakozik. Ezen a szakaszon két körforgalom és két kisebb híd lesz. Az új közúti híd elkészülte után a teherforgalom az M1-es autópályától a települések érintése nélkül érheti el a szlovák határt. A komáromi hídhoz hasonló felfüggesztett, egyoldalas híd csak Kanadában található.
   

A pozsonyi Apollo híd után ez lesz Szlovákia második legnagyobb hídja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com