Hétfőig forgalmi változások lesznek Budapesten

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása alapján július 28-ig lezárások várhatók a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, a Hősök tere és a Kossuth Lajos tér környékén delegáció közlekedése miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel csütörtökön.A közleményben azt írták: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környezetében július 24-én, csütörtökön 16 és 20 óra között, valamint július 28-án, hétfőn várhatóan 7 és 10 óra között 15-30 perces forgalomkorlátozásra kell készülni. A BKK kéri, hogy akinek a repülőgépe ebben az időszakban indul, lényegesen korábban induljon el otthonról.

Július 24-én, csütörtökön 16 és 20 óra között, valamint július 28-án, hétfőn várhatóan 7 és 10 óra között a 200E autóbuszok a Kőbánya-Kispest irányú Repülőmúzeum megállót nem érintik. A küldöttség itt tartózkodása idején, naponta több alkalommal is kisebb fennakadások várhatók a 16-os, a 16A és a 116-os autóbuszok közlekedésében.

Július 25-én, pénteken várhatóan 10.20 és 10.50 között a Dózsa György út és az Andrássy út zárásakor a 20E autóbuszok módosított útvonalon közlekednek, a Hősök tere megállóhelyet nem érintik. A 30-as, a 30A és a 230-as autóbuszok, valamint a 79-es trolibusz a Dvořák sétány-Zichy Mihály út-Hermina út-Állatkerti körút-Gundel Károly út-Dózsa György út útvonalon közlekednek, ideiglenesen a 70-es trolibusz Dvořák sétány, Olof Palme sétány, továbbá a 72-es trolibusz Ciklámen utca és Állatkert közötti megállóiban állnak meg.

A 75-ös trolibuszok módosított útvonalon, a Hermina úton át közlekednek, a Stefánia úton az Ajtósi Dürer sor előtt, és a 72-es trolibusz Vakok Intézete és Állatkert közötti megállóiban állnak meg. A 105-ös és 210-es autóbuszok a Podmaniczky utca-Bajcsy-Zsilinszky út útvonalon terelve közlekednek, ideiglenesen a 72-es trolibusz Szent István bazilika és Bajza utca közötti megállóiban állnak meg. A Hősök tere állomást várhatóan 10.20 és 10.50 között lezárják, az M1-es metró az állomáson mindkét irányban megállás nélkül áthalad.

Július 25-én, pénteken várhatóan 15.30 és 16 óra között, valamint 20 óra és 20.30 között, a Kossuth Lajos tér zárásakor a 2-es és a 23-as villamosok rövidített útvonalon, a Közvágóhíd, továbbá a Keleti pályaudvar és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között közlekednek. A BKK ezekben az időszakokban a 15-ös autóbusz igénybevételét ajánlja.

A tájékoztatás szerint a BKK javasolja, hogy ezekben az időszakokban az utasok szánjanak hosszabb időt a közlekedésre, induljanak útnak a megszokottnál korábban. Ajánlják az M2-es, az M3-as és az M4-es metrók igénybevételét is - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com