Hivatalosan is megnyílt Peking második nemzetközi repülőtere

Hivatalosan is megkezdte működését Peking második nemzetközi repülőtere, a Beijing Daxing International Airport szerdán, az alkalomból rendezett ünnepélyen Hszi Csin-ping kínai elnök is részt vett - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség szerdán.Az új légikikötő építését 2014. december végén kezdték meg, a tengeri csillagot formázó terminál épületének felépítéséhez pedig 2015 szeptemberében láttak hozzá a néhai Zaha Hadid iraki származású brit építész tervei alapján. A teljes beruházás mintegy 450 milliárd jüanból (19 200 milliárd forint) valósult meg.

   
A csaknem 700 ezer négyzetméteres, egyterű terminállal rendelkező repülőtér, amely nevét arról a Peking déli részén fekvő kerületről kapta, ahol található, négy kifutópályával kezdte meg a működését. A jövőben további két kifutópálya épül a növekvő utasforgalom gördülékeny kiszolgálására, a tervek szerint a repülőtér óránként mintegy 300 le- és felszállást bonyolít majd, ha eléri teljes kapacitását.
    

A kínai főváros meglévő nemzetközi légikikötőjének tehermentesítésére megépült repülőtér 2021-re évi 45 millió, 2025-re pedig évi 72 millió, 2040-re 100 millió utas fogadására lesz alkalmas. Ezzel beéri a világ legforgalmasabb repülőterének számító Hartsfield-Jackson Atlanta nemzetközi repülőteret az Egyesült Államokban.
    

A repülőtér forgalmának 40 százalékát a China Southern, 30 százalékát pedig a China Eastern légitársaság járatai fogják kitenni, de további közel 50 külföldi légitársaság is legalább részben áthelyezi működését a Fővárosi Nemzetközi Repülőtérről a következő időszakban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com