HungaroControl: a legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami több mint 115 ezer repülőgépet jelent - közölte a HungaroControl szerdán az MTI-vel.Kiemelték, a HungaroControl szakemberei által megosztott, legfrissebb jelentés szerint 2025-ben eddig összesen több mint 550 ezer légi jármű érintette a hazai légteret, ez több mint 6 százalékos emelkedés a 2024-es adatokhoz képest. A jelentős forgalmat a hazai léginavigációs szolgáltató fennakadás nélkül, hatékonyan tudta kezelni.

A tájékoztatás szerint a féléves összesített számok is növekvő tendenciát mutatnak a 2024-es adatokhoz képest, összesen 553 959 repülőgép érintette a magyar légteret, amely 6,19 százalékos növekedés.

A közleményben kifejtették, az idei évben eddig mért adatok alapján továbbra is az átrepülő járművek adják a forgalom túlnyomó részét, összesen 460 949 jármű haladt át Magyarország légterén, amely több mint 83 százalékát adja a teljes forgalomnak. Emellett a Budapest Airport terhelése is fokozatosan növekszik, különösen a júliusi-augusztusi csúcs közeledtével. Kiemelendő, hogy a további forgalomnövekedés ellenére mind a féléves, mind a június havi vetületben csökkent a késések száma a 2024-es év ugyanezen időszakaihoz képest.

Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta, Magyarország felett dübörög a forgalom, július első hétvégéjén a napi forgalom meghaladta a 4000 járatszámot, ami abszolút csúcsot jelent. A nyári csúcsforgalom hatékony és biztonságos irányításához minden eddiginél több erőforrást mozgósítottak. A júniusi "főpróba" alapján felkészülten várják a legforgalmasabb két hónapot - tette hozzá.

A közleményben felidézték, hogy az elmúlt év során a HungaroControl több jelentős fejlesztést hajtott végre a magyar légi navigáció optimalizálása érdekében. A légiforgalmi irányítók száma 10 százalékkal nőtt. Emellett a HungaroMet meteorológusainak közvetlen bevonása révén a zivataros időszakokban gyorsabb és megalapozottabb döntések születhetnek.

A HungaroControl Zrt. több mint 800 főt foglalkoztató állami tulajdonú vállalatként légiforgalmi szolgáltatásokat nyújt a magyar légtérben, illetve a NATO felkérése alapján a Koszovó feletti magas légtérben is. A társaság tevékenységi körébe tartozik a légiforgalmi szakszemélyzet képzése, emellett légi navigációs kutatás-fejlesztéssel is foglalkozik. Egyedüli részvényese az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt., közvetett tulajdonosi joggyakorlója a Nemzetgazdasági Minisztérium.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com