IATA-konferencia: a biometrikus azonosítás növelheti a repülőterek hatékonyságát

Körtvélyes Tivadar, az MTI különtudósítója jelenti: A biometrikus azonosítástól remélik a légiközlekedési szakértők, hogy jelentősen növeli a légikikötők hatékonyságát, és ezzel fel tudják venni a versenyt az utasforgalom növekedésével - hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) varsói, Global Airport and Passenger Symposium nevű, az utasélmény fejlesztésére fókuszáló konferenciáján csütörtökön.Nick Careen, az IATA utas- és áruforgalomért felelős vezetője előadásában azt hangsúlyozta, hogy a szervezet a következő 10-15 évre jelentős, évi 4 százalék körüli átlagos forgalomnövekedést prognosztizál, ekkora mértékben viszont nem lehet fejleszteni a repülőtereket, mert azok építése a túlszabályozottság miatt is nehézkes és lassú.     A folyamatosan bővülő utasforgalmat csak akkor tudják kezelni, ha javítják a légikikötők hatékonyságát és optimalizálják a folyamatokat, ez pedig az utasélmény növelését is magával hozza majd - mondta, hozzátéve, hogy a technológia már rendelkezésre áll, csak használni kell.

    
Michael Hardin, az Egyesült Államok Vám- és Határőrségének igazgatója tapasztalatairól beszámolva elmondta, az általuk használt rendszer biometrikus azonosítást használ, amely nem ujjlenyomat, hanem arc alapján azonosítja az utast, akiről a járatra jelentkezéskor felvételt készítenek, ehhez hozzárendelik az útlevelét, beszállókártyáját és egy személyes kódot, így egyetlen ellenőrző ponton sem kell dokumentumokat felmutatnia a repülőgépbe való beszállásig.
    

A tapasztalatok szerint a rendszer sokkal gyorsabb és hatékonyabb, mint a hagyományos útlevél-ellenőrzés, az eddig 1 percig tartó folyamat az arcalapú azonosítással 10 másodperc alá csökkenthető, a megbízhatósága pedig 98 százalék felett van. Michael Hardin hangoztatta, hogy a határőrség semmilyen más adattal nem köti össze a rendszerből származó információkat, a fényképet és adatokat 12 órával a felvétel készítése után törlik és nem nyomkövetésre, hanem azonosításra használják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com