Insura.hu: az ittas sofőrök a jogosítványuk mellett a biztosítói kártérítést is elveszíthetik

Nemcsak a jogosítványukat, hanem a biztosítási fedezetet is elveszíthetik az ittas járművezetők, akik balesetet okoznak - hívta fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő portál csütörtöki közleményében.A portál emlékeztetett: ittas vezetés esetén az elkövetőt számos körülmény figyelembe vétele alapján minimum 1 hónap, maximum 10 év időtartamra tilthatják el a járművezetéstől, a jogosítvány visszaszerzésének pedig egy utánképzés is a feltétele. Személyi sérüléssel járó baleset okozásáért akár szabadságvesztés is kiszabható. Ha ittas állapotban okozott baleset során akár személyi sérülés, akár dologi kár keletkezik, a vezető nem számíthat biztosítói kártérítésre sem.

Hiába kötöttek bármilyen jó casco biztosítást az ittasan kárt okozó vezető járművére, a biztosítási feltételek 0,8 ezrelék véralkoholszint felett szinte minden esetben kizárják a kártérítést. A kötelező biztosítás térít ugyan a vétlen károsultaknak, de ezt az összeget a biztosító utólag szintén behajtja a károkozón - ismertette a közleményben Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója.

A jogszabály szerint a kifizetett kártérítéseket 5 millió forintig követelheti vissza a biztosító a vezetőtől, ha az autót alkoholos befolyásoltság alatt, vagy vezetési képességre hátrányosan ható szertől befolyásolt állapotban vezette. Súlyosabb a helyzet, ha az ittasan vezetett járműre nem is kötöttek kötelező biztosítást.

Ebben az esetben a Magyar Biztosítók Szövetsége által kezelt kártalanítási számla nyújt kártérítést a vétlen félnek, majd ezt az összeget teljes egészében behajtja a biztosítással nem rendelkező autó üzembentartóján - jelezte az Insura.hu. Az 1994-ben alapított Insura független biztosításközvetítő társaság biztosításközvetítő partnerein keresztül 17 biztosító termékeit értékesíti.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

A rolleresek védelmében

A rolleresek védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén sajnálatos módon egyre gyakoribbá váltak a rollereseket érintő közlekedési balesetek, így volt ez a tegnapi napon is.

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt 24 órában 12 közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök, amelyek közül 2 személyi sérüléssel végződött.

Fókuszban Dél-Pest

Fókuszban Dél-Pest

Újabb komplex közlekedési és közbiztonsági ellenőrzést tartottak a budapesti rendőrök.

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - erről beszélt Léránt Krisztián rendőr alezredes.

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Ha akarnál se tudnál kocsival eljutni ezekre a helyekre.

http://ujhazak.com